Pincebogárból pályamotort

Hogyan lesz a szakadt futármotorból pengeéles pályafegyver

Festékszag és titánszikrák

2019. március 29. 13:05 - zöldi

Az elmúlt hetekben azért nem jelentkeztem zehernye módon, mert kicsit megakad a haladás amúgy gondosan zsírozott tengelyű szekere. A kémény ugyanis túl nagy melót igényelt volna. A titán hátsó kúpot jelenlegi hegesztéstechnika mellett több hegesztő egybehangzó véleménye szerint sem lehet összevarrni a szénacéllal. Vagyis össze lehet, de amint kihűl a varrat, elreped. Így a dobot eladtam, mondván kúpcsere hátul, aztán rakod ahova akarod. Az árából meg kedvenc német oldalamon- kb a jófogásnak megfelelő- vettem csomagban két rozsdamentes dobot. Ilyet.

IMG 20190326 202921

 

A szebbiket áruba bocsátottam, a csúnyábbikat kezelésbe vettem. Ez a kémény sokkal hosszabb a karbonnál, meg szép hosszú összekötőcsöve is volt, így azzal kezdtem a műtétet. Lecsavaroztam, és visszavágtam egy 40mm-t, próbálva eltalálni a megfelelő szöget.

IMG 20190328 155742

 

. Mivel az összekötő sincs még fixálva, így kellemeset játszottam vele, véres verítékkel reszelgettem, aztán kábéra összeállt a kívánt irány, gondosan lesorjázva. Gondoltam rá, hogy elvágom a dobot, de aztán friss kolléga épp megjegyezte, hogy azért az úgy elég hangos lesz, nem? Igaza leszen, véltem, úgyhogy egyelőre így hagytam. Szétszedhető, még bármi lehet, csak röfögjön  már.  Otthon hozzápróbáltam már a motoron, még vagdostam, illesztettem, reszeltem, dolgozott a sarokköszörű  (a továbbiakban flex),  a kézi reszelővel finomítottam egymáshoz a felületeket, amikor végre összehegesztésre alkalmasnak tűntek. Kiru komám adott kölcsön CO-t, egyből neki is feküdtem volna, de nem volt aki tartsa a kéményt. Hoppá. Gyerekek már aludtak, így ezt szépen felfüggesztettem, de mire ez a poszt kikerül, már látótávban leszek:D

Miközben a kéményre várakoztam, a Héfal kft elkészítette a fém fékcsövem.   

IMG 20190322 141534

Feltettem, bele az 5.1-es fékfolyadék, kivákuumoztam hamar a bubikat, -svájci bubizókanállal- új tömítésekkel, szinte már sajnálom is használni.

IMG 20190322 173223

Hogy valami látványosat is mutassak, elkezdtem a festést.  A matricákat megcsinálták egy netről töltött kép alapján. A farokidomod, tankot, sárvédőt megcsiszoltam, ahol kellett 2K-s gittel haloványan rásegítettem ahol volt némi folytonossági hiány . Aztán bevettem magam egy hangárba meló után, és komótosan elkezdtem alapozni.

IMG 20190319 153928

 

IMG 20190319 154152

 

IMG 20190319 155945

 

A tankra hagyományos alapozó való, a farokra-sárvédőre műanyag alapozó terült el puhán, mint pusztán a furulyaszó. Kivártam a műveleti időket, először fehérrel kezeltem le, 3 vékony rétegben, nehogy megfollyon.

IMG 20190319 154632

IMG 20190320 222644

 

 

 Ahogy száraznak ítéltem, lemaszkoltam, újból zsírtalanítás és jött a piros.  Alig vártam, hogy megszáradjon, bontogattam, mint ha karácsony lenne. A hatás is olyan volt, kár hogy nem láttam magam.  Mint amikor kiskutyát vársz, és kapsz helyette gekkót. Hamar kiderült, hogy maszkolásban erős fejlődési ponteciált hordozok, itt-ott aláfolyt elég szépen.  Sebaj, kijavítottam, úgysincs még kipufogóm.

A festés nehezebbik része kész lett, még van rajta alakítani való, de nem lövök le minden előre, az építési rész utolsó képe egy multiexpó lesz, annyit segítek :)

IMG 20190321 220154

A nyergen sokat törpöltem. Mi legyen, öntapadós ebayes motorülés?  Sima öntapadós polifoam? Előbbi drága és soká jön meg, utóbbi simán drága. Hány milis legyen, 5-10-15?? Győzött az FB szellem, épp a Decathlonban vettünk a srácoknak cipőket, ahol ahelyett, hogy a gyerekek nagylábujjának elhelyezkedését kerestem volna az új cipőkben, elsomfordáltam a fitness részlegre. És láss csodát, ott volt, 790 forintért a pilates szőnyeg. Na, ez az, öröm van. Este szépen kivágtam, amikor éppen ragasztottam volna rá, akkor láttam, hogy így béna lesz, úgyhogy vágok újat. Érdekes, háromszor vágtam, még mindig rövid.

Közben szépen lassan kelnek el az utcai dolgok, tisztára meglepődöm. Még a végén ingyenben lesz a motor.  Elvileg- hangsúlyozom- elvileg, a hétvégén elrendezem az elektromos biszbaszok helyzetét, felvarrom a kipufogót, felteszem a rajtszámot, és karikázok egy nagyon nagyon illegálisat.

Hú tényleg, a hátsó fékpedált még meg sem csináltam.

Ja, és ha valakiben eddig nem tudatosult volna, igazából ki írogat ide:

IMG 20190324 220331

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://thundersport.blog.hu/api/trackback/id/tr814726397

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása