A pályaszezonnak lassan, de biztosan vége van idénre.
Mielőtt a blogot benőné a moha, úgy döntöttem, megírom a Banditunk sztoriját. Sőt, akkor már az utódjáért is.Mindenki készüljön fel, gusztustalan grafomán ömlengés következik.
A Banditot újan vettük az én kis Párommal.
Előtte volt gyönyörűséges Zephyr 750, ami gyakorlatilag minden hónapban meglepett valami váratlan költenivalóval. Ezzel együtt sosem hagyott ott, elvitt Rómába is, a nászutunkra. Amikor 2005 nyarán betoppantam egy SV1000 tesztvezetésre, akkor nyomtak a kezembe egy akciós szórólapot, innen nem sok kellett, és megvettük a zsír új, csupasz, ezüst Banditot. Egyből került rá dobozrendszer, meg markolatfűtés.
Hihetetlen menőnek éreztem magunkat, elvégre volt végre olyan túramotorunk, amire nem pókozni kell a málhát, csak szépen bezárom a dobozba, és kész. A Bandit rendkívül sokoldalúnak bizonyult nálunk. A környező országokban Ukrajna kivételével mindenhol járt, a Szlovák másod-harmadrendű szerpentinekről saját maga is hazatalált, Ausztriában is koptattuk jó sokat a gumit a legtöbb „pipálandó” látványúton, meg sok olyanon, amit a googlemaps csak harmadik zoomolásra mutat meg egyáltalán.
Sosem gondoltam, hogy nekem ezen kívül kell más motor. Gondolkodás nélkül szervizeltem minden részét, excelben vezettem, mit mikor cseréltem. Ha bármi elkopott, -fék, gumi, futómű- többnyire sikerült valami sokkal jobbat beleraknom, mint a gyári szerelés. Így az évek alatt lett benne, szinter betét, sport gumi, magasabb és szélesebb kormány, valamint progresszív villarugók, fém fékcsövek. Mivel szervizeltem mellette pár másik Banditot párhuzamosan, amik közül pár még gyári volt, átülve zongorázni lehetett a különbséget.
Az enyémet nem kellett már folyamatosan lenyomni a kanyarban, magától íven maradt. Egy gondolatra befordult, nem kellett nekikészülni. És két ujjas fékezésre nem az volt az érzésed, hogy lassul ez, csak kár, hogy mögéd van kötve egy lakókocsi. Imádtam az erejét, ahogy megindult alapjárattól. Gyakorlatilag utolsó fokozatban elvitorlázhattál egész nap, az előzésnek nagyon húzósnak kellett lennie, hogy egyáltalán vissza kelljen kapcsolni. A szélvédelem teljes hiánya egyáltalán nem zavart. Szinte bármilyen plexis motorral mentem, mindig kellemetlen volt számomra az a nagyon hangos bubogás, meg ahogy a leváló örvények rázták a fejem. Meg nem akartam én gyorsan menni, én nagyokat akartam gyorsulni, meg fordulni. És azt bizony nagyon tudta. Ha meg túráztunk általában másodrendű utakra, meg kanyargósokra terveztem, mondván majd odaérünk, legalább látunk valamit menet közben is. Aztán jöttek a gyerkőcök, egyre kevesebbet használtuk, én meg meguntam, hogy az élvezetes utakhoz kell 1,5-2 óra tökunalom a főutakon. A közeli szép helyeken meg annyira minősíthetetlen volt a burkolat, hogy oda nem is mentem egyáltalán. Jópár év eltelt így, gyerekek alvásidejében egy (öt) kör Lepence, egy egy fél délutáni Nógrád. Aztán jött egy lehetőség, rákaptam a triálra. Mellette meg elkezdtem pályára járni, akkor már legyen legalább a kanyargás minőségi.
Mondjuk úgy, hogy ott azért elég hamar megleltem a határait. A lábtartók szépen elkoptak, kezdett leérni a sztender, a kipufogó. Néh asz szívesen nézem vissza a videókat. Ilyen motorral gixer 750-et kerülni, az „milyemmá”? :D Akkor volt egy próbálkozásom, hogy leveszem a szendert, magas lábtartót teszek fel, meg egy karcsú sportdobot. A sztendert hál Istennek nem vettem le, mert időben kiderült, hogy ez így is kevés. Meg a magas kínai lábtartóban nem volt visszahúzó rugó. Akkor most képzeljük el, hogy 230-ról 80-ra fékezve lelépek a balosról hogy visszaváltsak, és mire visszatenném a lábam, felfújta a szél, én meg kotrok a levegőben kétségbeesetten :DDD Dave koma odaadta a Gixert egy fél napra, aztán Tibi is az R6-ot, és akkor fogant meg végleg, a „kell egy pályamotor” gondolat. A Bandival még mászkáltunk párat a Tátrába, Dolomitokba, a kezdett újra szabad időnk lenni. Boldogan nézegettük a térképen, mennyi fele jártunk már. És hát kijött, hogy az új célpontok legalább 400 km-re vannak. Meg még arrébb. Alapból nem lenne bajom azzal, ha akár 800km-t kéne menni egy nap. Csak a Bandival ez két személlyel nem ment. Hiába volt a futómű módosítás, úthibákon baromi nagyokat ütött vissza teljes terhelésen. Plusz én ugyan szólóban tudtam vele egész nap 120-szal menni (max), de ketten ez inkább 110 volt, és akkor is, egy 600km-es nap végén úgy estünk le róla, pedig sportos fazonok fagyunk. Bennem már megfogalmazódott pár évvel korábban is, hogy márpedig kellene valami, amivel lehet egész nap 140-160-nal pirítani a pályán, amiről aztán emberként szállunk le. Párom hallani sem akart róla, mondván ez új kora óta a miénk, minek adnánk el, jó ez, ismerem minden csavarját. Galád módon kölcsönkértem egy Varaderot, mindenféle erőlködés, zsibbadás nélkül karikáztunk vele 2.5 órát. Ez a Bandittal elképzelhetetlen volt. Aztán elkunyiztam egy 1200 GS adv-t a hex szériából. Ez Páromnak ugyanolyan kellemes volt, mint a vara, nekem meg kb 100szor jobb. Ezzel lehetett motorozni is, nem csak úgy tovaterjedni (Vara tulajok gyűlöletleveleit a szokásos mailra kérem :D) . Menni nem nagyon ment, de azért nem volt gond az előzgetés. És amilyen csodálatos harmóniában tudta a 140-160-at autópályán…simán beszélgettünk a sisakban. Sok BMW-vel mentem az évek során, egyre több havernak lett valamilyen boxere. Hiába húzott egyre erősebben a propelleres örvény, én azért ellenálltam keményen.
A futómű, fék, ergonómia előtt mindig meghajoltam, viszont az összes rázta a fejem. Ami még jobban idegesített rajtuk, a vibráció. Rezegtették a kormányt, lábtartót, ülést. El nem tudtam képzelni, ilyenekkel hogy lehet messze menni. Ez a piros ADV kivétel volt. Annyira, hogy menet közben meg is beszéltük, akkor tényleg nincs értelme tartogatni a Banditot. Még van valamennyi ára, menjen el, aztán veszünk valamit. Ekkor még azért én is abban voltam, hogy akkor legyen egy injektoros vara. Az megbízható, olcsó az alkatrész, könnyen megjavítom. Mikor visszaadtam a bimmert, a haver megemlítette, hogy igazából egy normális ajánlat fejében nyugodtan enyém lehet a motor. Mint kiderült, elég komoly összeg húzódott az általam elképzelt plafon, és az általa elképzelt minimál ár között. A miénket elkezdtem árulni, mikor Csíkszem koma, a Vara kisegyház egyik főpapja beállított egy 1150-GS-sel, amit egy német nyugdíjas bácsitól vett. Annyi extrával, amennyit csak értelmes ember kívánhat. Felültem rá, mentem egy kört, és kész voltam. Ment, vadállat hangja volt, ez sem vibrált sehol….mondtam, ha megválna tőle, azonnal átveszem. Közben hónapok teltek el, hatékonyan árazgattam lefele, mert egyszer csak a Bandi elment. Egy végtelenül szimpatikus fiatal srác vette meg, úgyhogy a Bandika idős korára vidékre költözött. A Rába Steiger színű GS-t meg azonmód elkértem egy kölcsön kanyarra.
Elindultunk, 500-m után hallom a sisakban: Na, ez sem a mi motorunk, csúszik a nyereg, alacsony a doboz, jobb volt a Vara. 2 kilométer után nyakunkba kaptunk egy olyan nyári záport…be a 2/a hídja alá, elállt, Párom nem annyira ázott el farmerban, menjünk tovább. Beálltam kényelmesen egy tempóra, dumálgatunk, nézelődünk, „Jézusom, ezen ilyen a 120????”. Próbálgattuk, a 140 is olyan, csak kicsit hangosabb. A motorban ugyan nem teng túl az erő, de ezt nem is vártam. Az első gazdi hosszú 6-tal kérte, így az igazi overdrive, 2500-öt forog 100-nál. Szóval hazaúton már azt morzsolgattuk, hogy lehetne magasabb az oldalsó kapaszkodó, meg a hátsó doboz, valamint a nyeregnek magasabbnak és puhábbnak kéne lennie. Mondtam, ezeket megoldom simán, úgy is lett. Ami még a fülemben csengett a hazaúton, az az volt, ami Andris koma egy a fórumon elejtett aranymondása volt pár héttel azelőtt. Miszerint egy motornak nehogy már az legyen az értékmérője, hogy mennyit nem romlik el. Hanem inkább az, hogy mennyit mosolyogsz rajta. Úgyhogy hazamentünk, visszaadtuk, megalkudtunk, és pár nappal később a miénk volt.
Kapott még két kiegészítő lámpát, meg egy USB töltőt, egy garnitúra Pirelli Scorpion Trail2-vel. Azóta érdekes módon ezzel a öreg tehénkével mentünk annyit, amennyit nagyon nem szoktunk. Igaz, valamiért vonzza az esőt, de ha elég gyorsan megyünk, nem ázunk szét. Most a télen kap egy erősebb TMK-t, jövőre nagy tervek vannak.
És akkor, hogy milyen: Zseniális. Ahogy Csikós koma írja a könyvében: nekem erre volt ráírva a nevem. Beállítottam az előfeszítést elöl-hátul, a csillapítás teljesen ki van tekerve.Ha jön valaki velem, csak egy pár tekerés a hátulján a kézikerékkel, és kész.
Úthullámokat, gyökérbenövéseket, csatornafedeleket szinte észre sem veszem. Karnyarközépen ledöntve kátyút fogok? Hallom, de nem érzem. A fék fenomenális, egy ujjal motorátugrós, az ABS hasznos, ügyes. A motorja nagyon tetszik. Az alsóbb fokozatokban simán felválthatok 2500-nél városban, nagyon kell figyelni, mert a szél már nem támaszt meg, a halk kipufogó és hosszú fokozatok miatt az első hónapban szerintem folyamatosan gyorshajtottam vele. Ha előzni kell, kéri a visszaváltást, teszi amit kell, de itt nincs az a csillagkapuzás, amit a Bandit művelt. Az ADV plexi kis toldóval a Touratech homokozólapát kézvédőkkel hatékonyan fújja arrébb a szél kellemetlen részét. A lábnál is van némi utólagos védelem, mély pocsolyákba hajtva sem ázik szét a csizmám. Ja, az offroad, ezt majdnem kihagytam. Nagy tehén testével meglepő ruganyossággal mozog lájtos terepen, abszolút izzadásmentesen lehet vele kátyús-murváns utakon menni.
A kormány pont jó széles, a markolatfűtés pont elég erős. Városban is kiválóan mozog, gyakorlatilag 1 sávon megfordul, könnyen fel-leugratok a járdákra. Egyszóval imádjuk. Kaptam hozzá szervizkönyvet, meg letöltöttem mellé a 300 oldalas gyárit. Úgyhogy lassan szétszedem. Mert csak akkor lesz igazán a miénk.
