Ez most nem pályamotorozás lesz. A főhős CB500  köszöni, kicsattanó egészségben várja hogy jövőre 30 éves legyen (Mami kupa képes veteránban ....), de igazából semmi nem történt vele, továbbra is egykedvű ordítással indul be, ha megnyomom a gombot, és addig megy nyélgázon, amíg kifogy a benzin. Majd lesz róla egy rövidke kis beszámoló, de annyira minimális  frissítés történt, hogy kár a betűért. Még az akku is ugyanaz benne, amit 4 éve beleraktam. Megint lemotoroztam róla egy szett S22-t, rengeteg örömet okozott, kipróbáltattam csomó mindenkivel. Év végén 3 CB is gazdát cserélt a négyből, de baráti körön belül, szóval jövőre többször fogunk együtt előfordulni valószínűleg. 

Most egy másik megosztani valóm támadt. Ott van a mi kis tehénkénk, a mandarin sárga 1150 GS. Idén nyáron volt 4. éve, hogy nálunk van, szépen szaladt bele a kilométer ahhoz képest, hogy az elődjébe 3000 sem került évente, mikor eladtuk. Ennek megfelelően alkatrészeket is kért- jellemzően a gyári 20+ éves dolgok fáradtak meg rajta-, valószínűleg többet költöttem rá, mint amit egy ugyanennyi éves japán túra enduróra kellett volna. De. Azért, amit ez a motor ad, ráköltöttem volna a dupláját is. Idén különösen összeállt a csillagzat. 10 éve ígérgettem, hogy majd az idén....és most végre 5 napot eltölthettem Svájcban. Kint barátom kalauzolt rengeteg csodás helyre, rongyosra motoroztuk a hátsónkat. Onnan nem tudnék értelmes beszámolót készíteni, annyira tömény volt az élmény,annyi mindenről beszélgettünk a sisakbeszélőn közben és annyiféle eldugott, turistamentes, de háttérképre való helyen megfordultunk. Ez nekem akkora motorozás dózis volt, azzal a rengeteg kanyarral meg látnivalóval, hogy azt mondtam Páromnak, a kétszemélyes nyaralásunkra oda megyünk, meg azzal, amit csak szeretne. Ha én már idén csak melóba járok motorral, az sem érdekel. Direkt nem is adtam ötleteket, tőlem autó, motor, repülő, gyalog, bármi lehet.  Erre mit mond a drága asszony: Akkor menjük a GS-sel a Balkánra.

Tudni kell pár választani, mert én is ezt akartam volna titkon :D 

Nagyjából a fejemben volt, miket néznék meg, kikértem Balkánt járó ismerőseim tanácsait is. A tenger infóból az jött ki, hogy ha augusztus elején indulunk, akkor kb következő év márciusáig akad látnivaló. Leválogattam hogy kb mit szeretnénk, elosztottam a tervezett szálláshelyeket, -booking, csak 9 feletti értékelés- aztán nekivágtunk. Ami belefér,belefér, ami nem, az meg legközelebb. 

Első nap Dunavecséről egészen Eszékig jutottunk. Az autópálya alapvetően unalom. Nekünk most nem volt annyira, mert alig motoroztunk együtt az idén. Valahol Szekszárd felé megálltunk egy remek OMV-s kávéra, nagyon nem siettünk, időnk volt bőven, várt minket a Kaland. Elmerengtem egy békazöld RS3 Audin a kávé felett, a tulaj elégedetten nyugtázta a kutas srác fotózgatását, pár perc múlva nagy gázas állórajttal, durrogtatva hagyta el a kutat a műértő közönség legnagyobb örömére. Mohácsnál megtekintettük a Mohácsi csata emlékművét, ekkora már rendesen olvad rólunk lefele a kordura ruha. A határ mintha ott sem lett volna, észrevétlenül lényegültünk át külföldi turistává. Eszékig nem sok minden történt. Már lekopott rólam a „vajon mi maradt otthon” izgalma, vártam a tutti szállást, a Booking-ban sosem kellett csalódnunk, mindig mindketten átnézzük alaposan, szokásunk szerint csak 9 feletti értékelésű helyeket foglaltunk. Ez például azt ígérte, mint selling point, hogy közel van a városközponthoz. Végül is, közel volt…Az ajtónktól jó 40 méterre egy gyalogos felüljárónak tűnő műtárgy terpeszkedett. Ez egy 9 vágányos, nem villamosított vasútállomáshoz tartozott, ami tele volt tizensok hengeres dízel mozdonyokkal. Most képzeld mellé a 90 decibelnyi alapjárati dohogásukat, a kamionkeréknyi turbóik visításával aláfestve. Na, ez volt az utca túloldalán. Egy idő után úgy voltunk vele, mint indián a patakcsörgéssel. Már szinte nem hallottuk . A szállás maga is megért egy húbazzeget. A teljes konyha OSB lapokból volt, a munkalap felülete ugyanez, csak lakkozva. A csapon felgyűrődve a króm, mintha valami királyvizet nyáladzó boci nyalogatta volna. A zuhanyfüggöny nem ért a padlóig, a bőrkanapén valószínűleg smirgliseggű martalócok fészkelődtek előttünk. De sebaj, ahogy a reménytelenségig álmosodott kisgyermekesek mantrázzák: Ez csak átmeneti! Turisztruhát öltöttünk, átvágtunk a turbósivítás a felett, majd megindultunk a belváros felé. A háború nyomai még tisztán látszanak a golyónyomos falakon, sűrűn váltják egymás az eszméletlenül szakadt és az új vagy felújított porták. A leg meglepőbb egy dualizmus kori porladozó villa volt, amin kint volt a hostel jelvény :D

Kezdett hatalmába keríteni a macskajaj hangulat. A szórakozóhelyek nagy része kint az utcán, Kiültünk az esti életet szemlélni a főtérre, majd lementünk a folyóparti korzóra az erőd omladozó maradékán átvágva, nagy egyetértésben megállapítottuk, hogy itt is voltunk.

Reggel hamar tovább álltunk. Pikk pakk a bosnyák határon találtuk magunkat, ahol erős 20 percet álltunk a tűző napon. Innen kezdődött az izgalom. Sosem voltunk Boszniában. Előző utamon szóba elegyedtem egy idősebb szerb motorossal, aki figyelmeztetett, nagyon-nagyon vigyázzak, abszolút ész nélkül vezetnek, beláthatatlan kanyarokban simán előznek, elsorolta, milyen rokonai maradtak ott az úton, és mindnyájan saját hibás balesetben. Ehhez képest a körutunk legkulturáltabb vezetési moráljával találkoztam. A Sarajevo fele vezető út maga tetszett volna, szépen ritmusosan kanyargott, érdekesen épített, tiszta kis falvak lapítottak a domboldalakon, sűrűn tűzdelve minaretekkel.  Csak sokkal jobban tetszett volna, ha nincs forgalom. 10 óra után kezdett mocskos melegünk lenni, a forgalom meg már szilvalekvár sűrűségű volt. Közeledett a dél, épp szuvidálódtunk a napon egy soktengelyes vontató mögött, mikor megláttuk az Carda feliratot. Hiba lett volna kihagyni. Már a bejárati ajtó sokat ígért. Kutya: tilos. Fegyver: tilos. Bent önfeledten dohányoztak, kopaszodó rossz arcú urak és festett, napszemüveges donnák. A pincérünk jól bírta az angolt, ittunk valami helyi vizet, ettünk akkora csevapot, hogy két kezem nem tudta volna betakarni, pedig 12-es kesztyűt hordok.

A presszó kávé is simán ütötte az észak olasz szintet. Szívtuk magunkba még kicsit a füstöt meg a hangulatot, vettünk még némi útravalót a boltban, aztán egy nagy levegőt, ki a 38 fokba, és tovább indultunk.
A forgalom kicsit lejjebb csitult, elkezdtünk szépen lassan emelkedni. Egy kicsit még kanyarogtunk az autópályán is az alagutakban, majd beértünk Sarajevóba. Itt már pont úgy tűzött a nap, hogy az indulás előtt felerőltetett új gps tartó csak naptürkörként tudott funkcionálni. Hátraadtam a navigálás nemes feladatát. Mapsz barátunk hűen kísér minket, de ezúttal egy alagút után azt mondta, most bal. De ott szalagkorlát volt. Tettünk egy 5 km-s kitérőt, aminek a vége az lett, hogy a vékonybélként tekergő utcán megálltam egy kereszteződésnél, majd behúzott első fékkel szépen csúsztunk hátra fele. Itt egy rövid kuplungégetés következett különböző szentek felsorolásával, azután egyszer csak ott voltunk egy nyitott kapunál, amire a házszámunk volt írva. Itt találkoztunk utunk egyik legszívélyesebb, legszófosóbb vendéglátójával. Már vagy 15 perce sztorizgatott robogóról, háborúról, müezzinek ima időpontjairól miközben mi próbáltunk 36 fokos fekete ruháinkban orientálódni az apartmanba. Remek hely volt, jól felszerelt, törökös papucskák az előtérben, pedáns rend, tisztaság mindenhol. Este lesétáltunk a városba, kinéztük a fontosabb célpontokat. Az óváros és a bazár szenzációs. Tömeg van, de nem zavaró.

Mindenhol kávézók, édességüzletek, ékszerbolt, szőnyegbolt, közben időről időre éles illatú fűszeres parfümök nyilallanak át levegőn. Ittam jó kis zaccos török kávét, betermeltünk nem tudom mennyi édességet, vettünk fuxot. Sötétedésig bolyongtunk, utána  még kicsit maradtunk a kékórában a városháza előtt, aztán felizmoztuk magunkat a magasba a szállásunkhoz.

Leteszteltük a beszerzett hamikákat, amitől sikeresen cukorsokkot kaptunk. Annál nagyobb sokkot csak a wetteronline.de radarja okozott. Másnapra egy kb 5 órás út volt betervezve, le Mostarba, ott városnézés, onnan Kotor. Már úgy értem, 5 óra nettó motorozás. A kis képernyő méla közönnyel tudatta velünk, hogy azon úton ebből az 5-ből kb 4,5-et szakadó esőben és viharokban fogunk eltölteni. 1 héttel előtte néztem rá az időjárásra, és annyit mondott, lent a Kotori-öbölben lesz szórványos eső, amúgy meg ránk fog gyúlni a gatya. Hajnalban már ütemes kopogásra ébredtem, változó intenzitással esett, hangulatom vetekedett a gyökérkezelésre igyekvőkével. Kinéztük, hogy ha kimarad Mostar, kevesebbet ázunk. Valamint, ha várunk 9-ig, van egy kis esőszünet. Ott indultunk el. Gazdi kérdezte, merre, mondtuk, hogy Kotor, a rövidebb úton. Közölte, gyönyörű út, csak „bumpy”. Nem tévedett. Csöpögő esőben indultunk, egész hamar folyamatos, de csendes esővé változott. Tekertünk felfele a bosnyák szerpentinen, a kanyarokban fehér aszfalt, változó méretű félgömb alakú felpúposodásokkal, vízátfolyásokkal. A gumink ilyenre fel volt készülve, én egy jégen közlekedő friss jogsis dinamikájával és dőlésszögeivel közlekedtem. Elértünk egy nagyobb csomópontot, benzinkúttal, étteremmel, az eső jobban rákezdett, mi meg pont lefáradtunk. Megálltunk kávézni.

Itt összefutottunk egy sátrazó francia sráccal, aki Kotorból indult aznap reggel, és élete zivatarain volt éppen túl. Kicsit leszárítgattuk magunkat a WC készszárogatóján, lestük a jövő-menő számunkra még mindig nagyon érdekesen ruházkodó polgárokat, részvétel teli fejbiccentéssel üdvözöltük az érkező, hasonlóan szétázott sportcipős motoros társaságot, aztán egyszer csak elállt. Fel a motorra, indulás. Az út innen kezdett kellemes lenni. Még mindig nagyon hullámos volt, ezt a GS krosszmotoros rugóútjai szépen lekezelték, de éreztem, ez egy nakeden nagyon nem lenne vicces. Szűk volt, beláthatatlan kanyarok, 4 fölé nem nagyon váltottam, forgalom is akadt rajta. A Bosnyákok kb mindenhol elengedtek, megjelenik a motor fényszórója a tükörben, és már esnek is be az árokba, csak hogy hadd mehessél. Aztán volt egy kis kaland, egy mélyágyas trélert húzó vontató kapott egy
defektet az egyik szűk jobbos előtt. Na, akkor ezt hogy kerülöd ki. Megálltunk mögötte, villám gyorsan át a szembe padkára, és az út mellett előre evickéltem odáig, ahonnan már beláttam a kanyart. :D Egy darabig alig esett, vadregényes, hatalmas, függőleges falú hegyek között mentünk, az összes teteje vastagon felhőbe burkolva. Közben kis alagutak, nulla világítással, izgalmas volt…Aztán egyszer csak elkezdett jobban esni, mi meg éhesek lettünk, szóval megálltunk egy igényesnek tűnő útszéli kajáldánál.

Letettem a motort az eresz alá, 2 német rendszámú Vespa PK mögé. Ahogy leadtuk a rendelést, elkezdett rendesen szakadni, mi meg megindultunk a fimon huzatban a száradás útján. Egyszer csak jól szituált, 50-es pár jelent meg az asztalunknál. 

 -Elnézést, Önök vannak a BMW-vel?
-Igen, Önök a Vespákkal?
Kiderült, Hamburgból jönnek és 5 hetes az utazás. Biztosítottak afelől, hogy ma semmi esélyünk, és mind a négyen szarrá ázunk :D Remek volt a kaja, bár szűkebb marokkal mérték mint előző nap. Közben estek be a mindenféle csatakos népségek, ernyővel, gyerekkel, kutyákkal, majd egy szlovákiai magyar HD-s pár is befutott. Ahogy elfogyott a remek eszpresszó, már megint elállt az eső :D Innen tiszta élmény lett a nap. Volt még egy kis adag a szűk utakból, utána kezdett nagyon széles felföldeken vinni, ahol erős hűvös szél fújt keresztbe, meg lesben álló tehén és kecskehordák rohamozták a mi tehenünket. Itt már néha láttam a kék eget is, erre aznap reggel még kívánság szinten sem számítottam. A montenegrói határon volt némi fennakadás. Fél órát álltunk helyben. Miért, senki nem értette, de hát ilyenek ezek az önkényuralmi rendszerek, megszoktuk. A szél összefújt a HD-s párral, kellemesen elbeszélgettünk, majd egyszer csak megindult a sor. Bő 10 perc alatt átjutottunk, de még a papírokat sem kérték el. Na itt jött el „motorozásilag” a túra egyik fénypontja. 99 óta számolgatom motoron a métereket, körülbelül kialakult, milyen utat rajzolnék magamnak. Ez pontosan olyan volt. Kellően széles, annyira tapadós, hogy a motor minden rezdülésén érzed, mi történik. Belátni a kanyarkijáratot, meg a következő kanyart is. Az utat körös körül korábban nem látott formájú, színű sziklák, füvek díszítik. És nem kell gyorsan menni, 60-110-zel vehető minden. És csak folyatod fék nélkül, jobbra, balra…. egész nap tudnám csinálni. Kicsit még sötétben is :D Aztán amikor mellé még meglátod a tengert is, annál már ember nem kívánhat többet...

Leértünk, pár fotó, aztán kinéztük hova menjünk. A navi nem annyira akarta találni, felhívtam a csávót. Odaérünk, csöngetek, kijön egy szimpatikus srác, majd közli, nem várt senkit. Rendkívül segítőkész volt, felhívta az emberünket, akiről kiderült, a 3 harmadik szomszéd, és mellesleg a barátja, Bojan. Ő is nagyon rendes csávó volt, lejött értünk, mi gyorsan birtokba vettük az apartmant, ami ígéretnek megfelelően tengerre nézett.

Itt kettőt aludtunk, másnap Kotor belvárost bámultuk, felmásztunk az erődbe az 1600 lépcsőn, letekintettünk a festői szépségű fjordra, szétfényképeztük magunkat. Vettünk helyi napon szárított sonkát, olivát, fagyit, valami lepényszerű sós izét….aztán még este kis cukorsokk :D

Kipróbáltam a helyi szarvasos sört, valamint elmélyültünk(borzadtunk) a helyi zeneadók videoklipjeitől. A kettes számú fénypont a másnapi Kotor-Zabljak volt. Az út hasonló volt a határról jövőhöz –egy része ugyan az a nyomvonal - de itt voltak még hosszabb kanyarok, meg szűkebb kanyonszerű képződmények is. 1db pihenőt néztem ki, volt ott egy tó, meg egy panoráma pont.

És ahol panoráma pont van, ott van kávé is. Bementünk, kedves hófehér szakállú tengerimedve formátumú öregúr vitte a helyet, egy gumicsizmás szomszédasszony épp a cigifüst térkitöltő hatását tesztelte, amúgy üres volt a hely és a terasz is. A beszélgetésünk így hangzott: 
-Hello. 2 espressos please.
-Helo. No espresso. Only black. KLASIK.
Úgyhogy kaptunk foggal szűrős kávét findzsában, mellé csodás panorámát, kis szaletli tető alatt. Ja, elkezdett esni, azt mondtam? Élveztük a látványt egy darabig, rágcsálva a kávézaccot, aztán tovább álltunk. Az eső megkönyörült rajtunk, mi meg eljutottunk hamar Zabljakba. Itt olyan Tatra érzésem lett. Ahogy folyton fújnak azok a magashegyi szelek, az út szélén sorakoznak a kis sátortetős házikók a hegyoldalban, meg mindenfele pulcsis-bakancsos-térdgatyás népek sorjáznak leégett arccal. Hamar meglett a szállás, még nem volt kitakarítva. Amíg vártunk, bementünk a tutti étterembe, amit ajánlott a szállásadó. Hát, tényleg, szavunk nem lehetett, a kirándulás legjobb ebédjét költöttük el. Kész lett az apartman, itt mondjuk eléggé szemmel látható volt, hogy a tisztaságról mások a fogalmaink, úgyhogy este vettünk egy vízkőoldót a kaja mellé. Előbb persze elmentünk a Tara kanyonhoz. Spoiler alert: Európa legnagyobb kanyonja, de egyáltalán nem akkora flash.

Az meg, hogy nyakig van turistával, csak még ellenszenvesebbé teszi. Itt meg is beszéltük, legközelebb gondosan megválasztjuk, hogy olyan helyre menjünk, ami nem felkapott. És szintén fontos, hogy higyjünk az útvonaltervezőnek. Ha azt mondja, az az út 5 óra nettó, pedig csak 220 km, az annyi lesz, hiába előzöl kocsisort csuklómozdulatra, hiába nem lassítasz a kanyarokban. Miután kicsalódtuk magunkat, felmentünk a szállástól pár km-re található hegyekbe. Itt az útikönyv azt mondta, nagyon figyeljünk a tervezéssel, mert 100 km simán lehet 1 nap, annyira kanyargós és annyira nem lehet haladni. Nyaraltunk, sietni nem volt hova, felbaktattunk kettesben. Itt aztán volt látvány. Kumuluszok az égen, lemenő nap, kb 60 km/h-s jeges szél, füves dombok, tehenek, lovak….és persze a másfél sávos út, amin néha el kellett engedni a teherautót.

Másnap reggel kb 10 fok volt Zabljakban. A szállásadó kérdezte, merre tovább. Zágrábra felcsillant szeme, mondván Ő is onnan való. Kérdeztem, mennyire komoly ez az 5 óra. Mondta:
-5, maybe 6. Easy drive!
Igazából a szerb határig nem volt semmi. Széles, hibátlan, látványos utak, aztán erdők. Sebességkorlátozó táblák csak irányadóak, ahogy eddig is, nagyon kellemes 80-110-es tempót mentünk. Aztán szűkebbre váltott az út, igazi tekergőzősre, itt jót kergetőztünk egy helyi autóssal lefele. Aztán megjött a szerb határ, és vége volt az idillnek. Az útminőség érezhetően sokkal rosszabb lett. Reggeli kávé utáni vágyunk kezdett csúcsosodni, megálltunk egy fogadó szerű helyen, ahonnan zene szűrődött ki. Kértem két presszót, kaptunk klaszik kávét, de ez rosszabb volt a panorámásnál :D Bentről dőlt ki a cigifüst, a szomszéd udvaron II. világháborús teherautóroncsok dacoltak az
időjárással, kóbor kutyák jöttek kaja reményében.

És akkor megszólalt bentről egy jó kis helyi sláger, hegedűvinnyogással kísérve. Ezt volt a macskajaj hangulat teteje, úgy röhögtünk, hogy a könnyünk kicsordult :D Na gyerünk tovább. Haladtunk, haladtunk, de az útminőség ugyanúgy a határeset volt, és egyre nagyobb településeken vezetett át . Hosszúra nyúlt a drájv , de továbbra is ízi maradt. Egy érdekesség: az egész utunkra jellemző VW Golf 2 áradat itt sem akart szűnni. Elképesztő mennyiség van a típusból napi használatban, többségük emelt rugókon feszít, rozsdát nem látni rajtuk, ötletem nincs, mi tartja őket egyben, miközben 30 éves múlt belőlük a legfiatalabb is. Egy kúton megálltunk levetkőzni és feltöltődni, meg inni egy igazi presszót. Amíg párocskám vetkőzött a vetkőzőben, odajött egy szerb papi és elkezdett kérdezni a kukára mutogatva. Én mondtam neki magyarul, hogy egy szavát nem értem, de mondja nyugodtan. Még két percig beszélt, én is mondtam neki valamit, aztán nagy boldogan elment :D Belgrádba kicsit korán értünk, a szállás még nem volt kész. Kajáztunk, utána beszélgettünk a háziasszonnyal, akinek a gyereke szintén Zabljakban bizniszelt valami DH bringákkal. A Nándorfehérvári várat este néztük meg a naplementében. Nagyon szépen rendben van tartva, igaz Hunyadit sehol nem említik, de hát cserébe van tematikus tankbemutató és dinó kiállítás.

És espresszó is volt, izmos, nem klaszik. Belgrád még megért volna egy napot, de mennünk kellett. Hazafele eseménytelen volt, rekord hosszú várakozás a magyar határon, aztán átlibegtünk az 53-as út minősíthetetlen, mogyoróscsoki jellegű burkolatán. Először voltunk együtt arra lent, de biztosan nem utoljára. Azóta is nézegettem, a tárház kifogyhatatlan odalent, akkor is, ha csak aszfalton mész. Terepen meg tényleg valódi Mekka. Végezetül legyen itt egy kép a sárgáról, a hűséges Babettánk társaságában, amin motorozni tanultam. Lehet, még a színkódjuk is stimmel :D

Nyakunkon az év vége, hullanak a levelek, ólomszürke az ég. A CB csendben várja, hogy szétvagdaljam a leömlőjét, lecseréljem az olajat, a hűtőközeget, összeszinkronizáljam a két karburátorát. Leveszem a másodlagos levegőrendszert is, végül is csak 3 éve tervezem. A leömlő vagdalást a GBP árfolyam,  és a jobbra döntés egyre sürgető igénye együttesen hívták életre. Jobbra ugyanis nagyon hamar léér a kettes henger könyöke, így nem tudok abban az irányban rendes tempót menni. Van egy aranykezű mester, aki olyan rozsdamentes leömlőket rittyent, hogy szem nem marad szárazon, de a 150 fontos ár nekem már messze túlmutat az ingerküszöbön, és akkor még nem postázta, nem vámolták meg. Az angol srácok segítettek, a gyárit is át lehet alakítani, kell hozzá egy hasonló aranykezű hegesztő, meg egy jó flex. Ebből mindkettőből tudok egyet-egyet felmutatni, már csak azt azon a szűk időablakon kell behajítani a féltéglát, amikor rá is ér. Nyomasztani már nyomasztom :) . Jött még nem tervezett meló is, a tavaly az Obiból szerzett selyemfényű hőálló fekete máz, amivel lefújtam a motorfedeleket, hatalmas öngól lett. A hőt remekül állja, a benzint semennyire. Most van két magyar vizsla mintázatú motorfedelem. Ritka ronda. Írok egy föstékes  listát, megveszem a remekül bevált VeryWell festéket. Azzal fújtam az idomokat, a tankot, meg a BMW első motorfedelét is, azokat nem bántja a benzin. Mellék projektként kicsit megfrissítjük a krosszgépünk kinézetét is, majd csinálok arról is egy poszt. Tomi is épp áthozta a JPS karbijait, mert valamiért mindig belémtolat az egyenesekben, kiváncsi leszek, mit találok benne.

Idén történt még egy említésre méltó esemény, egy délután erejéig össze tudtunk jönni a 4 CB-vel a pályára.

Páratlan érzés volt, szinte el sem hittem.  Néztem ott a motorokat, és arra gondoltam, milyen nagyszerű, hogy a hülyeség ragadós.  Miután mindenki belerázódott a tempóba, párszor tudtunk egész hosszan vonatozni egymás mögött, tisztára úgy nézhettünk ki, mint valami versenybrigád :D Megnéztem/hallgattam volna az attrakciót kívülről is, de video sajnos nem készült rólunk. Mikor edzőbának nagy lelkesen elküldtem a 4 CB-ről a képet, és megkaptam a „játékmotorok a bohócpályán” választ, csak nagyon soká tudtam abbahagyni a röhögést. Ami viszont tényleg feltette az I-re a pontot, hogy az akkor még utolsónak hitt felmenetelben sikerült egy 0.47.10-et mennem.  Éreztem, fáradt vagyok, mint a dög.....de....de...

DE!!

Nehogy már szottyos 1/10-en múljon, hogy ne lássak 46-tal kezdődő időt. Kifújtam magam, ledöntöttem a maradék vizemet, aztán kimentem az utolsó utáni menetre. Verettem, mint aki vért ivott. :D Ment egy olyan kört, hogy minden porcikámban éreztem, ez nem maszatolás volt, ezt biza odatettem. Jók voltak az ívek, időben gyorsítottam, olyan későn fékeztem, ahogy csak tudtam. Aztán a sikán kimenetén megjött egy supermoto a külső íven. Tudtam, itt az én időm. Nem volt sokkal gyorsabb, de adott még annyi plusz adrenalint, hogy két körön keresztül, tűzszerészként koncentrálva rajta tudtam maradni. Aztán egy féktávon előzés jobban jött ki neki, én leszakadtam, abban a pillanatban el is szállt minden koncentráló képességem. Mentem két lazítós levezető kört, és legurultam. Amikor megláttam a 46.9-et chronon, majdnem megskalpoltam magam, úgy vigyorogtam.

Gyorsan feltoltam a motort a trélerre, nehogy még egyszer felmenjek, a francnak van kedve futóművet egyengetni télen :) . A pályazeszont ezzel lezártnak tekintettem, fenti fejlesztések folyamatban. A végére még csináltunk egy huszárvágást, Tomivel felerőszakoltunk két CB-t a kis Lisz 300-as utánfutómra. Személyi sérülés nem történt.

A triálszezon úgy indult, ahogy ez szezonnak indulni kell. Illetve majdnem. Elhatároztam, hogy megszépítem a gépet, meg zavart a csörgő dugattyú is. Vettem egy felső tömítésszettet, egy gyári csapszeggel és tűgörgővel egyetemben. Nagy pacsi a Yamahának, egy  36 éve nem gyártott motorhoz gyári alkatrész 6 nap alatt megjön.  Egyik este feltűrtem az ingujjam, és 1 bő óra alatt elbontottam az egész motort.

A váz a Ten-Line kft-hez vándorolt, pár nap alatt lehomokozták. Nem akartam leszintereztetni, egyrészt az javíthatatlan, másrészt nem is olyan tartós, harmadrészt a hőkezeléstől kilágyulnak a benne levő csapágyak. Pénteken átvettem a  vázat, elterítettem munka után a garázsban egy festőfóliát, 2 réteg alapozóra elhelyeztem 3 réteg festéket. Ez elvolt ott hétvégén a finom melegben. Bifóráfter:

Aztán lehúztam a hengert, hengerfejet. A gyári hónolási nyomok még mindig szépen látszanak. 4 éve is így nézett ki. Ahhoz képest, hogy gyári versenymotorként a Yamaha 24 üzemóránként dugócserét ír elő….ez még mindig a gyári alapméretes. Gyermeket rávettem, hogy némi baksis fejében segítsen, így 1.5ra alatt kész lettünk a komplett motorral.  

Tisztára, mint '88-ban :D

Egész télen meg tavasszal gyakoroltam, ha többet nem is, legalább 3x egy héten, legalább egy 20 percet alkalmanként. A melóhelyen mindig van kivágott rönk, unicity elem, sitt, stb, munka előtt után egy kis 2T szag sosem árt.  Az első versenynap reggelén kimentem az erkélyre összeszedni pár cuccom. 3 fok volt, enyhe szél vágott keresztül a vastag pulcsin, az áthatolhatatlannak látszó szürkésfehér felhőtakaró ugyanazt suttogta, mint a mentők szóvivője, Pál:

 Maradj otthon! 

Egy kicsit az eső is szemerkélt. Bingo! Bepakoltam a kocsiba, ellenőriztem mindent, majd nagy lendülettel elindultam. Szólt valami német podcast, a lefújószelep egészséges tüsszögéssel köszöntötte a korán kelőket a Váci úton, tudtam, soha ilyen formában még nem voltam, de én mégis úgy éreztem magam, mint akit vizes kötéllel vernek. Kiérve Sárisápra egy kicsivel erősebb szél várt, meg 2 fok. A pálya nem volt menthetetlenül sáros, csak néhol. Mi baj lehet, majd a szikla tapad. :) Hamar átmentem a gépátvételen, aztán felmásztam a pályára bejárni a szekciókat. Volt belőle már ismerős, csak nehezítésekkel, meg sok új is. Közben Werner csatlakozott hozzám, kb átbeszéltük, mit hogy kéne csinálni, de tudtam, részben felesleges. Az elején úgyis annyira izgulok, hogy majd AS szabvány szerinti megoldás lesz. Ahogy Sikerül. Rengetegen álltak rajthoz aznap, én meg már annyi rutint szerezte, hogy ezúttal nem kapkodtam. Odaálltam az adott szekcióhoz, végignéztem, hogy, ki milyen nyomon megy ki, hol hibázik bele, még besétáltam a pályát. Aztán nekimentem. A harmadikon szereztem egy pontot. A negyediken, amit még soha az életben nem sikerült hiba nélkül teljesíteni, behúztam egy ötöst, az utolsó 50 centin téptem el a szalagot….felröhögtem, és egyben le is lazítottam, itt megint max élményeket fogok szerezni, feltéve, ha nem fagyok ide.  Aztán meglepetésemre, a következő szekciók pont nélkül sikerültek, az első kört 6 hibával zártam. Közben telt az idő, fújt a szél, elállt a ködszitálás. A pálya pedig érezhetően kezdett száradni. A második körben kisebb csoda történt, megcsináltam mind a 7 szekciót nullásra. Ennek annyira örültem, hogy onnantól kezdve az sem érdekelt volna, ha utolsó leszek. Megérte gyakorolni, ezt mondták mindig a veteránok is, hogy ezt vagy csinálod rendszeresen, vagy kijössz a kondiból, meg a gyakorlatból is.  Jóllakott napközis vigyorral a fejemen adtam le a pontozólapt, a Yamahát odatámasztottam az egyik oszlopnak, aztán nekiálltam betermelni egy hatalmas lángost, mivel a lefújásig még volt két óra, és ha nekigurulsz, fél órán belül megvagy mind a 7 pályával.  Közben Hullé Gabi cimborám is beért, láttam nagyon számolja a pontokat.

 –Te?! Te második vagy??? -kérdezte. Mondtam, nem hiszem, biztos elírás. :D  Szénhidráttal telített fényes hangulatban ugrottam neki a 3. körnek. Ezúttal is ment szépen minden. Az utolsó előtti szekcióban elkottáztam a vizes részt. Túl lassan mentem bele, az első kereket már nem tudtam kipattogtatni a mocsárból, úgyhogy lett egy pontom. Na, gondoltam, ez se szégyen, ahogy a pontállásra pillantottam, kizárt, hogy ne legyek dobogós. Gabi meg Lajos tuti lemosnak már megint, de hát jobbaktól nem szégyen kikapni, Wernernek sokkal több pontja volt, mint nekem, Alfred, az osztrák vendégművész meg egy ólomszürke és ólomnehéz ’52-es Nortont hozott, ami ezen a szűk, sáros pályán felért az öngyilkossággal. Beérkezéskor leadtam a lapot, épp egy fél liter teát döntöttem magamba, mikor csapattársaim már lázasan matekoztak a tábla előtt. Közeledek feléjük, ez mormogják:

- Elvert minket bazzeg, mondjuk, téged jobban :D

  Náluk szerintem csak én voltam jobban meglepődve. Életemben először állhattam dobogóra, akkor meg egyből legfelülre.

A második versenyünk már nem volt ilyen fényes, ott szakadt az eső, Nógrádsipek pedig egy elég sáros pályává változott. Azt hiszem sokat elmond a körülményekről, hogy az első kör harmadik szekcióján le kellett vennem az első sárvédőm, mert a törekes sártól nem forgott az első kerekem. Látjátok, csak a hülyék restaurálnak triálmotort.

Kicsit megtörve, halálosan szétázva 4. lettem. Csúsztam el balra, csúsztam el jobbra, csúsztam le hátra fele, löktem fel a motor a levegőből a lejtő tetejére, tévesztettem pályát 3x. A hangulat, mint mindig, most is családias volt, bár az első nap kevesen indultak. Én meg a második nap nem indultam, mert családi  program lett. Aztán a következő hétvégén sem értem rá, majd az augusztus 20-i hetévégén sem, ezzel egyből off lett 5 versenynap. Utána a Keszthely elmaradt, úgyhogy 4 lettem a bajnokságban is. Jövőre azt találtam ki, nekimegyek pár versenynek napi licenccel, aztán majd lesz ami lesz :D

Közben Jézuska hozott még valamit....

Így karácsony és új év között kívánok mindenkinek békés, örömteli, eseménydús jövő évet, 300 forintos eurot, jóidőt, egészséget.

 Akárhogy nézem, tizenegy hónapja volt, hogy ide bármit  töltöttem volna, ezzel valamilyen blogger rekordot bizonyosan megdöntök. Ez nem azt jelenti, hogy az évben nem történt semmi, sőt. Ahogy nézegetem a dátumozott galériám képeit, nagyszerű dolgokban volt részem. Kezdjük azzal, mi nem ment. A könyököm még mindig nem ér le....

A téli tmk nem hozott változást, ugyanaz történik harmadik éve. A nagy semmi. „Uram, ez egy Honda”, mondhatnánk.Ebből a szempontból elégedetten elégedetten dőlhetek hátra, arcomon együgyű mosollyal: így kell pályamotort választani. Télen olajcsere, meg fékfolyadék, aztán egy szezonnyi nyélgáz. Hibák száma: nulla.  Persze pályanap után mindig átnézem  elejétől végéig, pályanap előtt két nappal szintén. Ha valami sárkányságot vélnék felfedezni, egy nap alatt bármi megugorható, beszerezhető, akár vázat is cserélek, ha muszáj. .Szóval ott álltam, 20 perc munka után és nézegettem....Aztán elindult a vezérhangya, hogy ez így nem elég szép :D 

Kitaláltam, hogy a kuplung és a generátor fedél legyen fekete, szép új fényes csillogós imbusz  (gépészeknek BKNY) csavarokkal. Vettem a fedelek alá új tömítést is, jól bezsíroztam, hogy ha cserélni kell, ne kelljen megint vakargászni. Lefújtam 3 rétegben hőálló prisma color feketével, kicsit lekezeltem hőpisztollyal, majd maximális elégedettséggel visszatettem. Nézegettem, úgy döntöttem, ez már nekem elég szép.

Később kiderült a prisma color valóban derekasan helyt áll akár a pokoltűzzel szemben is, a benzinnel vívott csatába azonban fegyver nélkül indul. Azóta kiművelődtem, a Motip almárka VeryWell szórós festékei csodásan ellenállóak a benzinnel szemben, az idei téli szépítést azokkal fogom elkövetni. Közben átnéztem a régi képeimet, VeryWell-lel fújtam meg az egész motort, és számolatlan alkalommal öntöttem le benzinnel,  a fény meg még mindig ugyanolyan. 

Tettem fel angol kisipari lánckerékvédő-váltótengely támasztó egységet is. Csapágyas, abszolút profi cucc, pillekönnyű.  Sean gyártja a Sunsetmoto-nál, ha bárki szeretne, adom a kontaktot, nagyon szívélyes figura, postáz ide is.  

Nagy lelkesedéssel indultunk neki maroknyi brigádunkkal a legelső kakucsi motoros napnak. Vasárnap volt, nyíltak a völgyben a kerti virágok, keleti szél lebbent, és 20 fokot ígértek. A pályán annyian voltak, hogy körbeértünk volna 3-as oszlopban is. De attól még a remekül szórakoztunk, sőt, barátaimat annyira elkapta a flow, hogy hamar béreltek egy garázst is, mert mekkora király csak odamenni, helyben átöltözni, aztán gyia. Nekem az első tesztje volt a télen beszerzett egyrészes ruhának. Ha valaki korábban elmondja, hogy ez ennyivel jobb a 2 részesnél, azonnal ilyet veszek. Ezzel ugyan orángutánnak nézel ki állva, de a motoron egyből felveszi a tökéletes formát, sehol nem nyom, nem szorít, de mindenütt feszes. És hát nem pávázni megyünk, hanem gyorsan menni :)  A sok streccspanel miatt a protektor ott is marad, ahol volt. És ez szokás szerint egy alsópolcos ruha, el nem tudom képzelni, milyen lehet egy Dainese. Na majd egyszer felrúgom a malacperselyt. 

Azért Tomi CB-je még mindig a paddock legszexibb motorja, bárki bármit mond.

Feltámadott a sárga CBR is, ami visszakerült a társaságba, néhány karbon (nem fólia!)  oldalidommal meg lámpatakaróval gazdagodva. Ja, és most már 3 kör után sem kezd kéthengerezni.

Edzőbá régóta piszkál már, hogy menjünk el a Pringre, az az igazi játszótér. Ott az Mring,  a Ser, a Palóc, mindegyiken szerettem volna menni. Aztán ilyen olyan okok miatt (a Pring nekem drága, az összes többi pálya meg keskeny)  lett kb 7 kakucsozás, meg 3 ering. Az előbbinek a legemlékezetesebb része az esti motorozások voltak. Olyankor nagy számú utánpótlás versenyző van jelen, akiktől nagyon jó lehet tanulni, azalatt a kis idő alatt, amíg látótávban vannak. Amúgy meg rendes gyerekek, közvetlenek, a depóban is üdítő társaságot nyújtanak. Ilyenkor csak 2 órád van, de ott beleadhatsz mindent, az egyetlen szépséghiba, hogy clockwise irányból az egyik legjobb kanyarkombinációban telibe szembesüt a lenyugvó nap. 

 A másik két emlékezetes alkalom egy-egy zártkörű motorozás volt. Van egy kis hobbipályás csoport, kibéreltük a pályát fél napra, volt gyors meg lassú csoport, biztonságosan körözhetett az is, aki előző héten szerzett A jogsit. Meg az is, akinek ez lőtávolban sincs, pl a nagyobbik gyerekemnek :)  Elvittük a tehenünket, meg a CB-t. Muszáj volt végre kipróbálnom, habár az ideális pályamotor nem pont így néz ki.

Én mentem a gyorsban, gyerkőc meg a lassúban, olyankor átültem a sárgára és susmorogtam a fülébe a sisakbeszélőn az okosságokat. Hamar kiderült, a GS-nek ez is megy. Magátul fordul, féktávon beszúrhatsz sportmotoroknak, ugrathatsz a rázókövön, térdelhetsz is róla .

   Az aljmagassága a nemrég felszerelt medvetalp lábtartók miatt elég korlátos, de ezért én vissza nem rakom a gyárit. 

A Gyerek is kipróbálta végre, 14 éves kora ellenére szépen csapkodta jobbra balra. A CB-n ekkor már fent voltak az új gumik. A sportsmartt TT ára februárban közelítette a 90 ezret – azóta meg sem mertem nézni- így a másik favoritnak, a Bridgestone S22-nek szavaztam bizalmat, ami megállt 60 ezerben. Nagy ötlet volt. Ennyire teljesen semlegesen forduló sosem volt még a motor, csukott szemmel bízok az elejében.  Bármekkora gázokat oda lehet vágni neki már térden is, szóval ez jó jelzés, hogy ideje nagyobb kanyartempót venni. :)   Tán az első nap volt, hogy a „jó” irányban már a szűk jobbos kanyarokban is stabilan leért a térdem jobbra is. Hatalmas fejlődés nem történt a szezon során. Kitűztem, hogy leglább 46-tal kezdődő számot lássak a race chronon. Nos, ez még mindig a célok között van. Viszont sikerült fejlődnöm állóképességben, 30 kört simán megyek anélkül, hogy elveszteném a koncentráló képességem, és végre elértem azt a szintet, hogy nem szorítom a kormányt :)

Az ering úgy indult mint egy westernfilm, és úgy folytatódott, mint egy Csehov dráma. Egyik pillanatban még húzod a futót diadalmasan az autópályán, ömlik a napfény a nyakadba, szól  a Rockrádió, elképzeled, hogy fogod kikerülni a Panigalékat. Kint puszi pacsi, oltözés, vérnyomás emelkedés. Aztán a második menet után elkezd esni. De nem kicsit. Mivel még nagyon hosszú volt a délután, bizakodva ácsorogtunk majompózban a bőrkombikban bambulva bele az ólomszürke délutánba de legalább beszélgettünk egy jót. Mondjuk, ha választani kell, a pályanap árát inkább elittam volt 2 részletben, abból hosszabb beszélgetés kijön. 1 jó hónappal később kinéztem egy újabb délelőttöt. Annyian voltunk, mint Putyinbá katonái, 3 csoportban tömörültünk, meglehetősen egyenetlenül. Kezdő csoport tele, haladóban kb nyolcan, a gyorsban hárman.

Kellő alázatot tanúsítva a lassúba kvalifikáltam magam, utólag kiderült, jó döntés volt. Tömörültünk jó sokan a csoportomban, a totál fogalmatlanoktól az elég gyorsakig. Hál Istennek a pálya elég hosszú ahhoz, hogy az ember kinézze, mikor kell kimenni hogy ne találkozzon senkivel körökön keresztül. Mikor 3 csoport van, akkor csak 4 menet jut. Így azért bőven van idő pihenni, elmerengeni a régmúlt dicsőségén/fényezni magunkat/csodálni a többiek motorját de célszerűbb egész napos jegyet venni, mert a 4 menet az nagyon kevéske. Ráadásul a haladó utolsó felmenetelében firkált valaki, a takarítás eltartott a gyors teljes idejére is, így nekik csak 3 menetük volt. Úgy éreztem, életem köreit csapatom. Van pár hely a pályán, ami még sokadikra is baromi ijesztő, úgy is, hogy tudod, mi következik utána. Megmondom őszintén elszoktam ettől a tempótól. Felakasztottam a Race Chronot, és hatalmas csalódásomra az eddigi 1:28-as idők helyett ilyen 1:30 volt a legjobb, amit láttam. Mesterem annyit mondott búbánatba hajló beszámolómra, hogy „sok Kakucsból nem lesz 1:20 az Eringen”. Mit tehettem. Kivettem még egy szabit pár héttel későbbre. Gazdagon felöltözve önbizalommal ezúttal gyorsba kértem a jegyet. Aznap csak 2 csoport volt, így 6 menet jut, az meg már pont kiad egy kellemes délelőttre. Az idő hűvös volt, de gyorsan melegedett, engem ezeken a hypersport gumikon szerencsére nem zavar a hideg pálya sem, nagyon gyorsan melegszenek. Az egész ringen tízen lézengtünk, két csoportban.

. Jók ezek a kora őszi alkalmak, a slickes profik már csak délután jönnek ki, mi, a nép egyszerű gyermekei meg nyugodtan körözgethetünk. Majsztróval kielemeztük az onboadokat, mondott néhány pontot, ahol rossz helyen érintek, meg még sokkal több pontot, ahol nem gyorsítok, csak utazok. A Race Chronot is bazsaltam sokat üres perceimnam, és tényleg meglepően kevés helyen gyorsítottam intenzíven, ott sem sokáig. A féket meg hagyjuk  :) Összeraktam fejben a dolgokat, és a szép nyugodt tempóval kezdve hagytam magam szépen felgyorsulgatni. A tempó kezdett meglenni, ezúttal már még parásabb volt, néhány helyen még mindig nem merem kitartani a nyélgázt, pedig ez csak egy kis nyuszimotor. :)  Az S22-k parádésan helytálltak, a motor is csak egykedvűen üvöltött, ahogy kell. Koma kérdezte is, másik dobot tettem-e fel, mert egészen más a hangja, mint Kakucson szokott lenni. Hát kérem itt van helye leforogni. Kedvenc részem, az omega kanyar, ahol lapon kell beváltani a 3-at teligázon, ott sem úszott meg soha. Bátorságomat ezúttal siker koronázta, 1:26.49-et sikerült menni. Az optimális kör 24 valamennyi lett volna, szóval van még ott, ahonnan ez jött. De full amatőrként, egy otthon csinált 28 éves motorral engem igenis büszkeséggel tölt el már ez is.  Kaptam kölcsön egy DJI kamerát, ennek a képminősége már elég meggyőző, a hangot kéne még jól felvenni, mert az nem éppen ilyen.

Utolsó előtti menetként kivittem egy barátom egyetemista fiát meg a barátját beavatni a tutiba. Kimentünk megismerkedni a pályázás addiktív világával egy zártkörű napra. Itt is a szokásos kellemes családias hangulat volt, kaptunk kis esőt is, utána kipróbáltam, mit mutatnak vízen az S22-k, és hát ott is megingathatatlanul szelték a habokat. A fiúkák vigyorogtak, mint a vadalma, miután kellő rutint szereztek a sajátjukon, odaadtam nekik az enyémet, hadd érezzék a tutit. És hasíttottak is vele, ahogy kell. Mission complete, két újabb bárányka a nyájban :D

Odafele még mondták, hogy hát nem akkor kanyarvadászok, meg stb, a harmadik menetben meg úgy jöttek le, hogy szépen huzigálták a lábtartót, öröm volt hallani.

Jövő héten nagyon készülünk még egy utolsó délutánra, esélyes, hogy először az évben, és a történelemben (!!) 4db  épített CB  lehet a pályán :D

Nem hagyom, hogy a blog teljesen bemohásodjon, jöjjön most egy kis téli összefoglaló. Lelkes téli motorozó vagyok, de hát ismerjük el, pályázni az ilyenkor legfeljebb nagyon mediterrán vidékeken lehet, meg pitbike-kal fedett-fűtött gokartpályán.  Nyár végére összejött végre egy csoportos Eringezés. barátaim kimentek egész napra, én csak a felet vállaltam be. Nem vagyok ironman, fullba tolva a kretént így is alig tudok mozogni egy fél nap végére, másrészt így szabi nélkül megúsztam.

Tomi  a délelőtt folyamán ráébredt, hogy csak feljebb kéne fúrnia a lábtartót, mert az elsőre kiagyalt pozícióban leér neki. Már szép rutinosan körözgetett, mikor becsatlakoztam. A szokásos szégyenlős tempóban kezdtem neki, kb 2 kör után meg is előzött, aztán meg csak távolodott. Második felmenetre már összébb koptunk, szépen vonatoztunk egymás mögött, jókat előzgetve, Zoli is ránk ragadt a CBR-rel. Remekül szórakoztunk, folyt az adrenalin a fülünkön is, utána meg a pihenőben csak vihorászni tudtunk.  Idő alapján lassan beférnénk a gyors csoportba is, de nem kell azt erőltetni, mert ott az igazán gyorsak úgy előznek meg, hogy a motorja színét sem tudod megállapítani. A harmadik menetben ismét hasznát vettem a szerény terepmotoros tapasztalataimnak. Egy 600 RR-t készültem megelőzni már 2 kör óta. Kanyarokban bántóan lassú volt, az egyenesekben pedig igen bátor. Kinéztem, hogy a célrarában fogok lendületből ráelőzni, külső íven, utána ha mégis vissza találna előzni az egyenesben, kifékezem a végén. Célrarában 2-ben térd lent, apextől húztam a csutkagázt, egyenesítem fel, erre a kolléga addigi szokásait sutba dobva nem fordul szűken, hanem kiengedi szélesen. Nem baj én ugyan el nem veszem, elférek így is. Aztán csak jött egyre kijjebb, én meg elkezdtem nézni a rázókő előtti terelőbóját, hogy majd annál megyek el mellette. Annyira néztem, hogy

kiütöttem telibe :)

aztán kiugrattam kb 80-nal a rázókövön keresztül a fűre, úgy, hogy az első kerekem ért le először. Tudtam, nincs esélyem sem dinamikusan irányt váltani, sem megállni, úgyhogy gáz rá, súlypont hátra és szépen mentem a füvön, majd alkalmas helyen visszaavászkodtam a pályára. Valamiért nem csináltam össze magam, a következő 3 kanyarig hagytam időt, hogy gumi ledobálja magáról, amit esetleg nem odaillőnek talál, aztán a következő körben csak kifékeztem az RR-t :D

Mire leértem, Tomi már röhögve mesélte a többieknek hogy nem bírom terepezés nélkül :D  Nagyon nagyon tartalmas nap lett, simán írnám fel az ilyen alkalmakat antidepresszáns helyett mindenkinek.

És olyan történt, amit nem vártam:  1:27.76 -ot mentem :D  

Aztán volt egy Kakucsozás, ami azért lett emlékezetes, mert gyerkőcöt is felvittem. Én mentem Tomiéval, gyerkőc az enyémmel, közben meg mondtam neki az okosságokat mögüle a sisaktelefonban. Ügyi volt, 1 perceket stabilan mentünk :D . Az aznapi nap azért is volt egy jelentős, mert végre tudtam menni pályán egy régi szerelemmel, egy szívlámpás gixerrrel .

Van az a mondás, hogy never meet your heroes, ez  a kapcsolat is így kezdődött. Gizike nem annyira akart fordulni. Tudtam, hogy a kellemes tőgymeleg Supercorsák fognak, mint a kék festék, de egyszerűen zavart, hogy izomból kell befordítani, aztán meg beesik. Elemezgetni kezdtem magamban, mi nem tetszik, észrevettem, túl hirtelen rugózik ki az eleje fektáv után, az zavar legjobban. Adtunk neki pár kör reboundot, egyből sokkal jobb lett, a beesési hajlama is teljesen megszűnt. Sokat elmond, mennyire nem bíztam benne még így sem, hogy a saját motorommal a gazdája elég sokat vert rám minden körben.

Volt még két emlékezetes megmozdulás az ősszel. Egy régi ismerős rám írt, hogy látta a blogot, és épít épp egy CB-t, már menetkészre van alakítva. Itt hosszú, élvezetes levelezés vette kezdetét, aminek az lett a vége, hogy akkor szerdán kimegy Kakucsra egész nap, én max délután tudok egy 2 órát a végére. Nyomtam az ipart böcsülettel egész nap, közben kacsintgattam a tréleren feszítő CB-re, direkt úgy is álltam be, hogy csak behuppanok és gooo. 1 perccel indulás előtt megcsörren a telefon, hú, hú sürgős a helyzet. 5 perc alatt elhárítom. Kifele menet még egy kérdés, újabb 5 perc. Be a kocsiba, megvan mindenem, bekattintottam a VLC-n az egyik német podcastot, hogy elűzzem az M0 kegyetlen monotóniáját. Kiérek, töltöm a regisztrációt…..HOL A HASITASIM?????  Végigpörgettem mindent, és meg is lett fejben,  hogy épp egy fegyveres őrséggel vigyázott objektumbn van, magyarul az irodaszékem támláján lóg. Top Tipp: Ne menj pályanapra egy fillér nélkül, úgy, hogy csak reméled, az egyetlen ismerősöd, akit amúgy még sosem láttál, ott van és majd tuti ad kölcsön lóvét :DDDDD Szerencsére az üzemeltetők a legnagyobb mértékig korrektek voltak, hagytak utalni, az  meg ment telefonról.  Ismerősöm már a depóban várt, tövig kopott lábtartókkal, karcos kipufogóval meg sztenderrel. Úgy, hogy életében először volt pályán, meg a motorral is még csak ismerkedtek. Amíg valaki nem próbálja, nem hiszi el, hogy egy utcai túramotor határait nagyon nagyon hamar elérni pályán, ha meg van rajta rendes gumi, akkor rettentően hamar :D

Kaptam volna fel a sisakom, de valahogy szorosabbnak tűnt, mint amúgy. Ó igen, elhoztam a Feleségemét, ami két mérettel kisebb csak szerencsére a gyerekek annyira kitágították a nyáron, hogy fel tudtam pajszerolni a fejemre. Nem pont a komfort szó jutott eszembe akkor, de hát olyan kalappal lengetünk, amilyenünk van.  Felmentünk pár menetet, a kolléga nagyon szépen ment előttem, csak hát minden egyes kanyarban ment a síkköszörű. Rábeszéltem, hogy menjen az enyémmel is, legalább tudja, majd mekkora ülésidomot rendeljen, kényelemes-e az a magasságú lábtartó. Nagy nehezen ráállt. Én addig mentem az övével. Motorozni bármivel jó, de hát ez nem volt annyira :D Elszórakozunk zárásig, aztán ment ki-ki haza.Lett pár 48-as időm, de most kivételesen az óramutató szerint is. Nekem ez volt az első tesztje az új radiális fékmunkahengernek. Erről még nem is meséltem.  Eldöntöttem valami upgrade kell a fékre. Ugyan 4 ujjal megfogva lassít rendesen, de én nem ezt az érzést kerestem. Olyat szerettem volna legalább, mint ami az öreg BMW-men van. Erős kezdeti harapás, utána szépen progresszíven növekvő fékerő. Maximális ujjmennyiség az adagoláshoz: 2.

 Egy javítandó motor kapcsán keveredtem Tóth Gyula bontójába,  épp vettem egy munkahengert egy öreg CB1-re. Beszélgettünk, aztán bekérdeztem, akad-e radiális főfékhenger, karral, bármilyen. Volt. Egy Suzuki gsxr-ről, zsírúj. Akkor bontottuk ki a dobozból, és 20 ezer forintért megkaptam. Kicsit már-már szégyelltem is magam a pofátlan alkudozás miatt, hazafele igen derűsen közeledtem a műhely felé, hogy ezt azonnal fel kell szerelni. Az elhatározást nem követte 2 hétig megvalósulás, de nem mindig sikerülhet elsőre. Szerkesztettem hozzá egy kis tartólemezt a „jó lesz ez még valamire” dobozból. Valamilyen impulzus miatt 2 centivel hosszabb fékcsövet csináltattam az építéskor, ez most nagyon-nagyon hiányzott volna. Újra bizonyosságot nyert, hogy minden cm számít :D 

Kimentem kipróbálni, és azt kell mondjam az arckifejezésem nem feltétlen a felhőtlen öröm jeleit hordozta. Éreztem hogy erőebb a fék, de azt hittem, szupermotósabb lesz, olyan kormányon átesős. Igaz, 2 ujj mindenre elég, stopizgattam az utcában sztrítfájter módra. Igen, ehhez eddig 4 ujj kellett, de valahogy combosabb, hirtelebb fékhatásra vágytam.  Este elkezdtem lapozgatni az SBS katalógust. Kiderült, hogy a dual carbon nevű betét, amit használok, pályabetét ugyan, de a karakterisztikájánál ott van, hogy smooth initial bite. Volt mellette egy másik roadracing betét, amire meg az volt írva: strong initial bite. Azaz már a fékhatás felépülésének az elején is nagyot harap. Gyorsan megrendeltem, 2 nap alatt itt volt. Beszerelés után, kicsit megmelegítgettem, szinte éreztem az erős harapást-  a placeból nagy úr ám- , és elkezdtem lapozni a naptárat. Kakucs egész héten zárva volt, de a következő héten majd minden nap motoros nap volt. Ilyenkor már takaréklángon üzemelnek, 10-4 ig van csak műsor, mit tehettem , vettem ki egyet az összehörcsögözött szabadságaimból.  Max 20 fokot ígértek aznapra, reggel viszont még csak 5 volt, így nem nagyon kapkodtam az odaéréssel. Kiérve kristálytiszta idő fogadott, Chrobák Jani tartott épp egy párosnak oktatást, én meg tudva, hogy az idei utolsó ilyen napom, nagyon komótosan elkezdtem a kirakodást. Semmi kapkoddás, hirtelenkedés, csak szépen átadtam magam a megszokott érzésnek, élvezni akartam az annyira ismerős hangulatot. A hűvös reggeli szelet az üres pálya mellett, nézni, ahogy lassan érkeznek a többiek. És hogy hiába vagyunk sokfélék, még többféle motorral, mindenki valahol ugyanazt keresi. Kivételesen nem terveztem semmi rettenetes egyéni rekord döntést.  A kis ördög azért ott suttogott a vállamon, hogy most akár odatehetném magam egy kicsit erősebben, elvégre bármi lesz, egy telem van újjáépíteni a gépet :D   Levettem a motort, hagytam pár percet ketyegni. Érdekes, 27 éves, 3 éve csak a nyélgázt kapja, de soha az életben nem merült még fel bennem, hogy ne indulna be elsőre. Ellenőriztem a hideg guminyomást, kicsit magasabbra állítottam a szokottnál, mert hűvös volt az aszfalt. Kiteregettem az öltöző szőnyegem, magamra ráncigáltam a bőröket, aztán kidübörögtem a pályára. Nyugodtan kezdtem neki, mentem vagy 30 kört, óvatosan koptattam az új betétetet, és éreztem, ennél többet nem nagyon kérhetek ettől a féktől. Később a nap folyamán bebizonyosodott, hogy két ujjal még melegen is el tudom fékezni az elejét, szerencsére nem lett zakó belőle, bár nem sokon múlott. Viszont volt egy ujjal jó sok firkálós féktáv :D D  Minden lemenetelkor több és több motort láttam, a pályán mégis viszonylagos magányban körözgettem.  Akik a széléről gyorsnak látszottak, nos, hát náluk gyorsabb voltam és ez elég nagy elégedettséggel töltött el.  Barátkoztunk a boxban, 3-an is odajöttek, hogy milyen motor ez. Aztán jött még egy CB, teljesen utcai de rendszám nélkül. Jót beszélgettünk, aztán kiderült, azt a motort majdnem elmentem megvenni tavasszal. J Egyik srác nagyon nézegette az enyémet már kifigyeltem, nagyon jó, sima stílusban  ment a cbr600-zal, csak hát az aljmagasság épp szabadságát töttötte, így nem tudott rendes tempót menni- megint csak a motor korlátai miatt. Mondtam neki, próbálja ki az enyémet. Legalább fotózhattam :

Nem kellett nagyon tukmálni, ment vagy 20 kört, mikor lejött csak vigyorogni tudott, meg azt ismételgette, amit a vadászpilóta fia a viccben: Ezt azért nem gondoltam volna!  Aztán a szemem sarkában megvillant egy liláskék paca. Az ellenfél. Azt éreztem, mint Nakazato az Initial D-ben, mikor végre megjön a Takumi az AE86-tal. Az ellenfél egy R3 volt, slickeken. Közelharcokban meggyalázottt ruhát viselő gazdája pedig miután odament 3 másik pályatárshoz, egyenesen felém tartott.

-Szia,  esetleg van pumpád?

:DDDDDDD

Felpumpáztuk a gumijait, rámértük, kicsit beszélgetünk, aztán irány fel. A harmadik kanyarnál már tudtam, itt részemről tanulás lesz, nem oktatás. Minden kétséget kizáróan egy igazi pályapitonnal fújt össze a szél. A boldogság az volt benne, hogy lőtávolban tudtam tartani. A hosszú kanyarokban gyorsabb volt, sokkal bátrabban dobta bele, kisebbet fékezve. A váltott kanyarokban kb pariban voltunk, a két rövid egyenesben meg tudtam lopni egy kis távot mindig. És persze 100X ügyesebben előzött nálam, bár már határozottan kezdek fejlődni, de még mindig nem vállalok semekkora kockázatot, hogy valaki azért essen el, mert ráijesztek.  Kb 30 kör után véget vetettem a vadulásnak, kint beszélgettünk csomót, kiderült a motorján még nem is volt ezres szerviz :D Ahhoz képest, hogy egy teljesen gyári gép volt a slickekekn kívül, rettenet jól ment vele. Később aztán sikerült bepaníroznia, mivel egy jobbosban a leérő kipufogó kiemelte az első kerekét. Mentem még 3 menetet, az egyikben lett egy kis malőr. Fordultam a célegyenes utáni hosszú jobbost, jött valami vödörhang lentről, a motor határozottan arrébb tevődött, pár centit, majd ment tovább a menet. Nem értettem, mert a csizmám koptatóját éreztem volna, a lábtartó karcmentes volt, a fékpedál vége kicsit meg van nyalva de az nem számít. A kipufogódob nagyon magasan van…..meglett. A leömlő ért le. Az angolok mondták, hogy át kell alakítani, de ahogy néztem a képeim, nem tartottam feltétlen szükségesnek. Ezzel valamit kell kezdenem. Itt a tél, úgyis vettem egy donort, előre csavarozni. 

A legjobb időm 0:47.7 volt, kezdek közeledni a 46-hoz. (nálalm valahogy az a gyors definíciója)

Ja, és már épül a 4. CB, nagyon várom  a jövő szezont.  Addig meg azt csinálom, amit 30 éve kellett volna kezdeni: ismerkedem a motocrossal :DDDDD

Triálmotor. Az meg mi? Ma egy a hazai életben méltánytalanul háttérbe szorult, de főnixként feltörő motorsportról lesz szó, a triálról. Az elmúlt  években már volt itthon három beltéri VB futam is, a többség ettől még a sportág nevét meghallva csak a szemöldökét emelgeti.  Ha elkezdem magyarázni, hogy olyan motorsport, ahol nagy tereptárgyakon kell átugrálni, olyan motorokkal, amik úgy néznek ki, mintha rájuk esett volna egy villanyoszlop, akkor páran kezdik kapizsgálni.

  Én először a motorrevü sportrovatában láttam ilyet, el nem tudtam képzelni a pillanatfelvételek alapján, hogy nem esnek le azokról a függőleges falakról? Meg miféle motorok ezek? Aztán egyszer véletlen rákapcsoltam az Eurosporton egy közvetítésre, és rákattantam. Akkor még tizenpár évesen nem nagyon tudtam mást csinálni, mint a mountain bike-kal egyensúlyozni, meg fel le mászkálni dolgokról. Akkor sem volt beesett az arcom így több felni bánta az akciókat. Aztán lett utcai motorom, teltek az évek, egyszer csak drága Kupec komám csörgött rám: "Heló Csincsi, pakolok ki egy pincét, van itt egy Yamaha triálmotor, kell? Üzemképtelen, de ment, mikor lerakták pár éve.

Nem néz ki rosszul, 50ért viheted."  Rávágtam a boldogító igent, delután nálam volt valami, amiről azt sem tudtam, mi. Gugli barátom hamar kibökte, hogy ez egy Yamaha Ty250r mono. Japán belpiacos, gyári versenyváltozat. Manual is termett hozzá a netről, amiben ilyen dolgok vannak, mint 24 óránkénti blokkszéthúzás, dugattyúcserével. Egy gyors karbitisztás, gyertyacsere...és szikra sehol. Letekertem a pipát, visszavágtam 5mm-t a korrodált nagyfesz kábelből. Így már lett szikrám. A harmadik rúgásra életre kelt a jármű, korábban sehol nem tapasztalt hangerővel. Olyan borzasztó erővel recsegett, hogy a fülem belefájdult. Sebaj, majd a terepen nem lesz ami visszaverje a hangot. Kimereszkedtem vele. 2014-et írtunk, a '97 -es gumik délcegen feszítettek rajta, keményen, mint a beton. Fura érzés volt, a derekam rekord idő alatt megfájdult rajta, az első 3 fokozat közt kb semmi különbség nem volt, es ami a legfontosabb: nem tudtam vele fél métert sem egykerekezni :)  Még próbálkoztam párszor, anélkül, hogy különösebb siker koronázta volna kétségbeesett erőlködéseim. Az hamar meglett, hogy sehol nem találok olyan magas függőleges falat, ahol szép lépésben fel ne tudna kapaszkodni, mindenféle lendület nélkül. Duna árterében szórakoztam vele a legjobbakat, kövön, tökön,paszulyon,farönkön is átmászott.  Aztán Jancsi komámnak megtetszett, én meg eladtam neki. Eltelt kb egy év, teljesen véletlen ráleltem pár triálos oktató videóra. Szenzációsak, egy ausztrál klub csinálta őket. Akkor jöttem rá, hogy nem a motorral volt a gond. Nézzétek, csak:

Nem izomból kell vele menni, ahogy én próbáltam. Mint kiderült,  Jancsinál is inkább a garázsdísz szerepét töltötte. Nagy tervei voltak vele, hogy majd a jövőbeni kocsmája falán milyen frankón fog mutatni. Némi felár ellenében visszaszereztem tőle 2 másik motorral együtt :D  Tettem rá két új Michelin X lite gumit, egy magas Renthal kormányt, EBc betéteket meg egy szett kuplunglamellát. Ezektől javult az ergonómia, meg a használhatóság is. Elkezdtem szisztematikusan gyakorolni a videók alapján. Fordulók teljesen befordított kormánnyal, hátsókerekezés lassan (értsd nagyon lassan), elsőkerekezés, double blip( két kis gázfröccsel átmenni valamin, ami magasabb, mint az első kerék) , egykeréken fordulás, bunny hop, stb. Egy idő után eljutottam oda, hogy a triálozós helyemen nem volt, amit ne másztam volna meg könnyedén, és simán tudtam járó motorral egy percig egy helyben állni. Rutinos fórumozóként keresgéltem pályákat, csoportokat, de kb sehol semmit nem találtam évekig. Aztán egyik helyen irányba helyeztek, hogy keressem a Trial Depo csoportot a kék barátkozós oldalon. Bejelentkeztem, nagy aktivitás nem volt. Néha töltöttem fel egy két videót az aktuális erőlködéseimről.  Aztán egyszer csak kiírták, hogy verseny lesz, több fordulós. Gondoltam, megnézem már, de aztán nem sikerült eljutni. Tavaly télen viszont kaptam egy nagyon kedves hangú levelet a szakosztályvezetőtől, Török Jánostól, miszerint az idei bajnokságon lesz Classic kategória is, már vannak vagy heten, nem akarnék –e versenyezni. Váltottunk pár levelet, és egyrészt, ki ne akarna motorversenyző lenni, meg Hemingway is megmondta:  “There are only three sports: bullfighting, motor racing, and mountaineering; all the rest are merely games.”
Tisztázódtak a nevezési feltételek, kellett egy sportorvosi, egy éves tagsági egy klubba, meg egy éves licencdíj. És slussz. Ez kb annyiba került, mint 2 tank benzin a GS-be, a sportorvosin kívül minden intézhető volt a fotelból.
Eljött az első edzőnap a sárisápi Triálparkban. Ahogy bementem, nem tudtam mást, csak tátogni.

János önzetlen segítőivel együtt hihetetlen sok munkával valami egészen egyedülálló játszóteret hozott létre a kaolinbánya területén, és azóta is bőszen fejleszti. A motorostársak tudásszinttől függetlenül nagyon segítőkészek voltak, gyakorolgattunk a sárban össze-vissza mindenféle pályán, megbeszéltük, milyen módosítások fognak kelleni melyik kategóriában a gépekre, pl mágneses leállító kapcsoló, lánckerék takaró, stb. Hogyan lesz a nevezés, mi hány hibapont a versenyen, milyen jeleket használnak a szekcióbírók. Tényleg, kik azok a szekcióbírók?  Aztán teltek a hetek, és eljött az első verseny. Én úgy izgultam, alig tudtam aludni. Tudtam, rendben a motor, de pl gépátvétel is lesz. Odaértem kipakoltam, beneveztem, a motor csont nélkül átment, üdvözöltem az ismerős arcokat, menjünk, verseny vaaaan .
1 a lényeg: mindengy miilyen lassan mész, NE RAKD LE A LÁBAD. Ha leteszed, hibapont

6 szekció volt. Ez azt jelenti, 6 különböző pálya van, mindet megcsinálod egyszer, tetszőleges sorrendben. Van egy pontozólapod, arra kapsz lyukakat annak megfelelően, mennyit hibázol. Ha nem hibázol, nulla hibapontot kapsz. A kör végén leadod a pontozólapod, megnézed, hogy állsz a többiekhez képest, aztán nekimész még háromszor. Magyarul a kívánt eredmény a 4 kör végére nulla pont.

Na, most figyeljen mindenki, a youtube akadémián tanult triálos most megmutatja:

Az első körön 24-et gyűjtöttem, ha jól emlékszem :D Ráadásul lelkes amatőrként a második szekción, amin amúgy mentem is az edzésen nullásakat, úgy lehullottam a falról, mint ágrul a levél. A térdem sikeresen elintéztem, hirtelen az gondoltam, abba kell hagynom. Aztán kicsit felszívtam magam, elkezdtem szépen csinálgatni. Lett pár pálya, ahol tudtam nullázni folyamatosan, másikakon meg kaptam az ötöst, mert vagy téptem a szalagot, vagy visszagurultam. Nem vagyok rossz kondiban, de a 4. menet kezdetére konkrétan a kormányt alig bírtam megfogni. Közben néztem a többieket, próbáltam ellesni az okosságokat és örömmel konstatáltam, hogy szenvedéseim jutalma egy 4. hely lett :D

A következő versenyen már tök lazán álltam neki, nem kapkodtam sehova, alaposan besétáltam a szekciókat, amik némileg gonoszabbak voltak az előzőeknél. Első körben megint csináltam két visszahullást, itt eldöntöttem, h legközelebb többet edzek futam előtt :D Magamhoz képest így sem voltam túl rossz, a kör végén egyik classicos társsal együtt esett le az állunk. Egyik szlovák vendégművészünk csinált egy 3 pontos kört, másik társunk meg egy négyest. Azután ennél már csak jobbakat csináltak, na mondom nem baj, legalább nincs min izgulni. Felszívtam magam, figyeltem, koncentráltam, és lám, utolsó előtti körben 6 hibám lett, az utolsóban meg 3. Jani ezt látva azt mondta, vigyázzak, a végén még megtanulok motorozni :D
Nagyszerű sport ez, mindent átmozgat, nagyon komplexen megtanít mindenféle járműkezelési technikára. Relatíve veszélytelen, ha olyanokkal gyakorlunk, aki tudja mit csinál. Belépő szinten nem vészes anyagilag sem, az öregebb motorok értéktartóak, benzint alig kérnek, a gumik meg örökké bírják, a levegő alig koptatja :D A versenyen külön élmény nézni az expert és a profi kategóriát, mert amúgy az is van, igaz, messze nem annyian, mint a kezdők. Ja, amit nem mondtam. Mindkét versenyen elvert Werner Marschalek. Oké, neki elég nagy nemzetközi tapasztalata van classic triál versenyeken. De 72 éves!!!
Ha bárkinek felkeltettem az érdeklődését, irány a Trial Hungary csoport a FB-n!

 Az idei év eddig pálya szempontból nem olyan nagyon kényeztett, vagy az eső esett, vagy zárva volt a pálya a motorosoknak , vagy szimplán én nem értem rá munkaügyekből kifolyólag. Ami sikerült, az 2, azaz kettő fél napos Kakucsring volt.  A másodikon már egész sok morzsányi bátorságot söprögettem össze , már már ki tudtam jelenteni:  bízom ezekben a Sportsmart TT-kben. A második egy hirtelen kitaláltam alkalom volt, de nagyon jó hangulatú nap lett. Egyedül indultam ki, de találkoztam rég látott ismerősökkel, megismerkedtem pár jó arccal, finom meleg volt, és mérsékelt forgalom. Nagy rekorddöntés nem volt, viszont sokat gyakoroltam, hogy kell előzni. Ahogy Laki javasolta, finoman, de határozottan be a másik mellé, és elenged. Ha meg nem, akkor a következőre. Ezen kívül be tudtam menni 0:50 alá óramutató szerint is, sőt, lassan azt kell mondani, kedvelem azt az irányt is. A pályán szerzett egyetlen eddigi esésem abban az irányban sikerült elkövetnem, mindig volt egy kis zabszem a seggemben miatta. Most már csak "abban" a kanyarban szorongok kicsikét, főleg mert az jobbos, én meg valamért balra szeretek/tudok jobban fordulni. Ki kéne próbálnom a NASCAR-t....

Legyen kép is :)

 Cimbikéimmel sakkoztunk az időpontokkal, senkinek semmi nem volt jó. Aztán én kimatekoztam, hogy csak be tudnék nevezni egy Euroringre. 2 éve húzom, hogy kivigyem a CB-t. Régen sokat jártam, ott már van rendes tempó, féktáv, szép hosszú utazós ívek. És valami újdonság is :váltószteppelés. A Bandittal úgy mentem, hogy amíg bemelegedtem, 3-ban. Aztán amikor már megvolt a magabiztosság, akkor 2-ben. Az is elég volt 170-ig :)  Nagyon kíváncsi is voltam, mit mutat a CB "érzésre".  Szóval így alakult, hogy a reggel 9 kint talált az Eringen.

Nagyon nem túloztam el a készülést, fél óra alatt összehajigáltam a kötelezőket (ruházat, nyomásmérő, pumpa, szerszamkészlet, lábtartok, karok, adatrögzítők). Mi sem jellemzi jobban, mióta nem voltam kint, hogy mekkora kerek szemet vágtam arra, amikor azt kérdezték, melyik csoportban szeretnék menni. Korábban csak odamentél, aztán húztad, ahogy merted, akkor, amikor akartad. Kellő alázatot tanúsítva a kezdőre húztam be az X-et, hamar lemálháztunk, ellenőriztem a guminyomást (1.9 elöl  1.8 hátul hidegen, egyelőre).  Időm még volt, elnézegettem a gyorsakat, aztán jött a mi 20 percünk. Elsőre két körben a szokásos óvatossággal indultam neki. Az feltűnt, hogy a keskenyke gumik miatt mennyire alig kell benönteni a melegítős tempóhoz. Tetszett hogy, kell váltogatni nem is keveset, a CB ultrafinom váltója pedig imádja, hogy kuplung nélkül pöcögtesd bele a fokozatokat felfele. A célegyenesben még mindig megvolt hol kell fékezni. Egy 250 kilós motorral, 170-ről. Most az első menet végén ott tartottam, hogy ott még váltok egy negyediket, és még 8000-ig leforog féktáv előtt. 

Örültem, mert ugyan mocskos meleg volt, de a 20 perces meneteket lazán, koncentráció vesztés nélkül végig bírtam. Még 3 menetet tudtam menni, egyre gyorsabban, egyre később fékezve, egyre nagyobb tempóval utazva  a hosszú íveken. A sikán utáni részen már tudtam ficánkolós fenékkel féktávot venni, ilyet sem csináltam még sosem.  És a különdíj a végén, 1:29.69-et regisztrált a Race Chrono. Az eddigi legjobb időm ott 1:35 volt. Madarat lehetett volna fogatni velem, a foglalkozás maximálisan elérte célját. 

Amit viszont meglepődve konstatáltam: a gumikon még mindig ott figyel hátul a csík a szélén. Kb 2mm, de határozottan látszik. Most vagy túl nagy nyomással megyek még mindig, vagy az van, hogy nem borítom be eléggé. Legközelebb kiderül. 

Addig hallgassuk a hangját a rettegős féktávon:

A legutóbbi poszt óta dolgoztam szorgosan, mint a hangya, és lassan, mint egy zuhatagi vontató. Volt egy szép kis listám, miket szeretnék alakítani.

-Kormány

-Kormánykapcsoló

-Gumik

-Felni görgőzés, némi szépítéssel

- javító festés+ új dekor

-Gyorsgáz 2.0

 Nulladik lépésként meg kellett javítani a motort, mivel olyat csinált, amit CB-k sosem: Elromlott. Írtam az előzőben, hogy hol kiforgott, hol nem az utolsó pályanapon. Egyértelmű volt, ez gyújtás baj lesz. Aki bolygat kisebb nagyobb rendszerességgel motort, az tudja, a 2 hengeres ilyen szempontból nagyon hálás. Mindenhez hamar hozzáférni. Beindítottam, egy cbf250 stabil egyhengeres járását hallva. Mindenféle bontogatás nélkül benyúltam, lehúztam a bal gyertyapipát (nem fogdosok leömlőket, égettem már össze magam elégszer :D ). Ahogy a gyertyapipa lent volt, a motor le is állt. Ok, megvagy. Levettem a tankot, a jobb gyertyappa meg azonmód a kezemben is maradt.

Az asztalról mellől felkaptam ezt:

Rádugtam a két sarut, feltettem a pipát, az indítógombra a megszokott dühös 2 hengeres ugatás volt a válasz. Nagyobb baja sose legyen. Itt morzsoljunk el egy könnycseppet a Hondáért, aki még a kétezres évek közepén is szorgosan használta ugyanazokat az alkatrészeket egy csomó motorhoz. A bontós csávó  cb500-hoz küldte a trafót. Ehhez képest egy gyárilag rányomott 3-as szám volt a kábelen, szóval lehetett cb750-é, vagy 1000-é. De mindegy, a lényeg, hogy legyen olcsón minden. Nulladik lépés pipa.

Első lépés volt a gumik beszerzése. Rongyosra olvastam az internetet, átrágtam magam mindenféle teszten, megnéztem pár videót, végigkérdeztem a versenyzőket. Forgattam magamban az információt. Aztán kezdtem elölről. Végül döntöttem, levertem a zászlót a Sportsmart TT mellé.

Sikerült viszonylag értelmes áron beszerezni, de gyorsan hozzáteszem, ilyen drága gumit az életben nem vettem, semmire. Az S20 evo-k még nagyon jó bőrben voltak, azokat olcsón áruba bocsátottam. Miközben melegítettem le a régi felnicsík egy két ragaszkodó természetű maradványát, észrevettem, hogy meg van ütve az első felnim. Hogy az ugratós féktávok intézték -e el, vagy már ilyen volt az elmúlt 2 évben, csak nem vettem észre?  Gondoltam, kigörgőztetem, mi sem egyszerűbb. Ez jó leszt lesz bontsatok egy sört: Mivel napi munkámban gépjárművekkel foglalkozom, első utam a gumis kollégákhoz vezetett. Diadalmasan jöttem vissza egy telefonszámmal. A vonal végén búgó, mélybarna hang közölte, motorfelnit nem javítanak. Semmi gond. Néhány havert felhívva lett egy másik tuti szám. Itt felháborodott hang válaszolt: Nem javítanak motorfelnit, ne is haragudjak, de soha nem is javítottak. Ok. Másik motorom fórumán érdeklődtem, egyből jött egy újabb nagyszerűnek ígérkező elérhetőség egy híresen precíz kartárstól. Gondoltam, ha neki jó volt, nekem nagyon jó lesz. Figyelmeztetett, pénzt vigyek, nem olcsóak.  Legyen, egyszer élünk. Felnavigálok az ajánlott honlapra, tele az egész referencia album motorfelnis, autófelnis képekkel. Jó messze volt, jött a karácsony is, az utak éjjel-nappal tele, gondoltam felpókozom a GS-re és elvitorlázok odáig. Biztos ami fix, rájuk csörögtem. Ezúttal egy karcos, borízű, rendkívül határozott hang küldött el kis híján a vérbe, hogy már 3 ÉVE NEM javítanak motorfelnit. ÖÖÖ, tiszteletem, én kérek elnézést. Kicsit kezdett felmenni a vérnyomásom, megkérdeztem a fórumtársat, hogy mondja már meg, hogy a fenébe görgőztetett tavaly ott felnit? Mire mondja, jaaaaaa.....hivatalosan nem javítanak motorkereket, oda kell vinni, akkor megcsinálják.  Na, a nagy lópimpilit!  Ekkor már majdnem ideges voltam, úgyhogy nem maradt más, elővettem a guglizó szuperpówert. Nem hazudok, 3 perccel később -igaz, kis bizonytalan krákogással hangomban- hallóztam bele a  telefonomba.

-Persze, megcsináljuk, hozd!- hangzott a válasz.

Kiderült, 5 percre vannak tőlem, repültem. Csütörtökre ígérték, keddre kész volt. 12 ezret hagytam ott. Mivel az ilyen árakkal nem vagyok képben, szerintem Diatlov is azt mondaná:

Ütésmentes felnim birtokában parancsoló szükségét éreztem felpajszerolni a  Sportsmartokat . Közben ügyesen elborítottam a motort. (kell még venni egy emelőt)  A kéményt tartó alu popszegecsek hamar feladták a harcot a 160 kilóval. De jó, csinálhatom ezt is. Lefúrtam az összes szegecset, széthúztam az egész dobot, kiütögettem a horpadások nagyját fával,aztán összefűztem új szegecsekkel. Nagyon erős volt a vágy, hogy vágjak a hosszából, egy kis hang még jöhetne, de nem mertem, hátha eljutok valami dB mérős pályára, a hangja meg kimondottan szép így is. Azóta néztem, a seregélyesi pályán is mérnek, ráadásul valami röhejesen alacsony a decibelkorlát. Lesz itt még dB killer gyártó poszt, érzem. 

    Elhatároztam, kicsit igazítok az optikán, ezek a szürke felnik olyan béna ingázós kinézetűek, úgyhogy egy végtelen unalmas telekonferencia  alatt szépen körbemaszkoltam a felnit, a belsejét pedig lefújtam fehérre. Ugyanaz a festéket vettem, amivel a motort is fújtam, nekem nagyon tetszik, szépen terül, nem oldja a benzin.

Letüsszenthettem volna az egészet fehérre, de olyan sok mindenkinek van :) Ha már a kezemben volt a spray, Holle anyó módjára beterítettem szép fehér porral a csizma-kesztyű-nadrág által kidörzsölt részeket is, szóval ezzel letudtam a tisztasági festős részt. Volt még némi arany dekorcsíkom, azt szépen elhelyeztem a piros és a fehér határára.A fehér-piros Hondás felnicsíkot pedig egyik este a nappalink jelentős részét beterítve egy pár pohárka muskotályos pezsgő segítségével simogattam fel. 

Postás bá meghozta a némileg hosszabb, erősített alu kormányt. A vas ment tartalékba. Ha már úgyis lent volt, kicseréltem a rég óta repedt kapcsolót házastól, meg beszereltem a Jani bátyám által csinált gyorsgázt. 

Ezt is az angol srácoktól nyúltam le, kellemes lett az áttétele, nem kell csuklót törni a nyélgázhoz.

A motor végáttételén erősen gondolkoztam. A gyári hosszú, mint egy református ének, nekem most -1 fog van elöl. Hátul még egyet elbírna, de nincs olyan lánckerék, csak +3. És ha akkor előre tennék gyárit? A nagy agyalásnak a www.gearingcommander.com vetett véget.   Ha adok 3+ fogat hátul, akkor Kakucson mindkét egyenesben elfogy a hármas még a féktáv előtt. Hosszabb pályákon leforog a 6 is egyenesben.  Ha +3 hátul, gyári elöl, akkor szinte teljesen ugyanott vagyok, ahol most. Úgyhogy téma lezárva, ennek a láncnak időközben lett pár beragadt tagja, megy rá egy új  Gold&Black DID, és csókolom, az áttételezés marad.

Egyik havertól jött az igény, hogy ugyan, nem lehetne-e puhább az ülés. Ezen segítettem még egy réteg szivaccsal. Úgyhogy vagy megszokja, vagy megtanul kiülni :D  

Így állok. A csúzli felhúzva.  Valamit majd biztos reszelek még, mert az időjárást nézve, most túl hamar tenném lapra :)

update: Tegnap mentem vele. Ezzel a gyors gázzal olyan, mintha 750-es lenne. És a nyereg is puha :D

Az utolsó írás óta nem sokat motoroztam, konkrétan egyet. 

Csodás őszi nap volt, hétköznap, jöttek a gyerekek is. Tomival mentünk váltóban, fantasztikus meleg volt, olvadt az aszfalt. Egy egyszerű kedd volt, de olyan tengernyi ember szaladt össze már megint, hogy délre ismét vonatozás lett köridő vadászat helyett. Ennyi Ducatit meg Cagiva Mitót még az életben nem láttam itt. Mivel a kis PB-met hamar megfutottam (0:48.15), koncentráltam az idei projektre, az előzés művészetének tökéletesítésére. Szerencsére volt kin gyakorolni, és volt kitől tanulni is, nagyon jól szórakoztam. Többen elpotyogtak a nap folyamán, de lábon távoztak szerencsére. Megint jöttek kis versenyzők, aztán jól szétaláztak. Supermotosok szintén, de azon már a szemöldököm sem vonom fel :D  Szokás szerint úgy elfáradtunk, hogy leülni alig tudtunk estére, viszont a célirányosan végzett gyakorlatok segítettek, 25 kört simán tudok menni viszonylag haladós tempóban koncentráció vesztés nélkül. Az endurance lesz az én pályám, érzem :D

Az Ering volt kitűzve zárásnak, ezt eltoltam, jó lesz nyitásnak. Sűrűsödtek a dolgok, lett megint home office, sehogy sem akart összejönni a pályanap. Olvasni olvasgattam a CB-s klubhíreket, így egy cikkolvasás közben ráakadtam az Acewell manufaktúrára. Kis angol cég, motoros-autós műszereket gyártanak. A fordulatmérőiket sok versenyző használja, offroadosok is. Nagyon kompakt, okos műszer. Tud fordulatszámot (precízen), üzemórát, tankállást, váltófényt, időt, és ha megveszed az extra csatit, vízhőfokot is. Nekem főleg az utóbbi keltette fel az érdeklődésem. Nincs semmilyen műszerem, nincs ventilátorom. Mi van, ha forr, és nem veszem észre.. Pluszban elég HD a berendezés, 8G rázkódást bír, és 100G-t esésnél. És javítható, albioni kartársak szerint. A gond az volt, hogy drága. 40 ezer fölé jön ki az ára, mire ideér. Gondoltam ráérek, még nézelődöm....aztán egy német használtcikk oldal feladott egyet. Vadi új volt, csak kibontva, több, mint egy éve árulták. Hazaért 20 ezerből egy hét alatt. Akinek már volt ilyen, azt mondta, egy majom is beköti. Nos, ez kb igaz, Csíkszem komát áthívtam felügyelni, de megcsináltam :D  Kukk, milyen penge thermo sznzort adnak hozzá.

A zsugorcsövek és szerelési anyagok sem piskóták, minden kötőelem rozsdamentes.

A tartófülnek hamar lett helye.

Mettáll lett, mi?

 Mesterem közben egy pályanap beszámoló kapcsán felhívta a figyelmem, hogy kevésbé postásmotor kormánnyal sokkal értelmesebb testhelyzetet vehetnék fel, és több súly lehetne az első keréken. 

Akkor lássuk. 

                                                                                          Postman

                                                                                         Racer

Nagy semmittevésemben rendeltem dekorcsíkot meg felnicsíkot is, mivel egyrészt kicsit változtatok a designon, másrészt az alibabás felnicsík szépen lemállott. A magyar dekor csíkok csodásan bírják a strapát, tőlük rendeltem a felnicsíkot is. Jó széles, pávás :D  Aztán rájöttem, le is fújhattam volna a felni fehérre...

 Mostmár mindegy, fújni máskor is lehet. Az a tervem, az utcán még csodásan használható gumijaimat értékesítem, és benevezek egy szett Dunlop Sportsmart TT-re. Ezek hegyesebb profilúak a mostaniaknál, és lehet őket alacsony nyomással is üzemeltetni pályakörülmények között. Valahol a régi Dunlop D211 szintjén vannak, ami nekem már bőven sok is. 

A motor közben azért körözött, kiadtam komáknak, lassan beérik az időmet, szóval össze kell kapnom magam. Közben az oldalsztenderrel  is elbúcsúztunk, végleg pontot téve az aljmagassági kérdésekre. Így a motor már a saját lábán sem áll meg, lehet emelőzgetni. Ezzel kapcsolatos lesz az új átalakítás, emelőszem adaptereket fogok ráhegeszteni a villára, akkor nem kell a tappancsos emelővel bénázni. 

Zárásként, ma olyan történt velem, ami még soha. Versenyezni hívtak egy motoros szakágba. Ott nem számít az idő. Egyszer majd írok arról is :D

Az utolsó bejegyzés óta mérföldkőnek beillő változás állt be. Jött egy doboz, nyuszis matricával, Londoból.

Az Árva Trans futárja tette le egy langyos vasárnap estén. Ez volt benne, a bal oldali:

Bizony, megjöttek az YSS  rugóstagok!

Ahogy időt tudtam szakítani, azonnal a helyükre kerültek. A gyáriaknak sem volt semmi baja (eladóak :D ) de ezzel végre olyan az előfeszítés és a csillapítás, amit egy pályagéptől vár az ember. Beállítottam a statikus összeülést, kicsit határeset, de még a tartományban vagyok.

  Egy lazább hetünk volt, csütörtökre kellemes meleget ígértek, és volt esti motorozás Kakucson 6-8-ig. Nem tétováztam. Sosem voltam még ezen az estin. Ami meglepett, hogy "szolid" 5e forintot gombolnak le érte. Nem nagyon kellett helyet keresni a parkolóban, 4-en voltunk összesen. Változatos 2 óra lett, fordítottunk irányt is féltávnál. Ami nem tetszett, hogy  óramutatós irányban a második sikánban úgy tűz a nap az ember szemébe, hogy hirtelen jelenéseket véltem látni tőle. A futómű nagyon jó lett, feszes, abszolút nem himbál be, akkor sem, ha kicsit dinamikusabban találnék fészkelődni. Első menetben békésen körözgettem, aztán elkezdtem szépen fokozgatni a tempót. Az óramutató szerinti irányban kb 1 másodperccel vagyok lassabb, nekem az nem fekszik egyelőre. Ha össze kellene hasonlítanom, szerintem pályanapjaim 70%-án a másik irányban mentem.. Váltás után elsőre nagyon jó volt újra a „megszokott” irányt koptatni, úgyhogy nekiálltam dinamikusabb módba kapcsolni. Már pont kezdtem nagyon büszke lenni magamra, amikor szépen kikerült egy szívlámpás gixer. Nosza, utána, tartottam is a tempót egy darabig, aminek meg is lett az eredménye, a Race Chrono kirajzolt nekem egy 0:48,66-ot.  Erre nem is gondoltam, sikerült több 49 eleji kört is menni, teljesen oda voltam, meg vissza, úgyhogy kellemesen elzsibbadva cirkáltam haza  a naplementébe.

Ami feltűnt, most, hogy a hátulja bekeményedett, hogy az eleje lehetne még keményebb. Ilyen ez, de hát mit lehet tenni, reszeli az ember, amíg tudja :D  Elhatároztam, megfogadom angol testvéreim tanácsát, és beleteszem a villába a (futómű guruk most hagyják abba az olvasást) 20w-s olajat, 135mm légréssel.  Egyik este kihúztam az elejét, hüpp-hüpp barbatrükk, már bent is volt.

A villákat visszaemeltem, most már a zárókupak sem lóg ki a villahídból, így semlegesebben fordul.

 Következő fellépésre megbeszéltem Tomival, hogy kimegyünk egy fél napra, váltóba. Másodpilótás üzemben csak 10500 2 emberre a teljes délutáni jegy, ehhez amúgy is hozzá vagyunk szokva, az az 5 óra bőven sok mindenre, ha nem csak óvatoskodik az ember, hanem próbál gyorsan menni.

Viharokat írtak aznapra, de annyira nem aggódtunk.  10 től stabilan 35 fok volt, ha esni találna, majd megszárad hamar :D  A pályán mintha ciánoztak volna, órákon keresztül 3-4 motor volt összesen, később kezdtek még szállingózni népek, de nem lettünk zavaróan sokan. Voltak ilyen szép kis OHVale-k is, pusztítóan gyorsa tizenévesekkel a nyergükben.

Felmentem egy melegítős, belerázódós menetre. A motor mostanra lett olyan, mint vártam. Eleje hátulja csillapítása egyensúlyban, magától fordul, egy ujjal satuzik. Aztán ment egyet Tomi, szép tempóban. Lejött, ugrottam rá én, a gumi olyan meleg volt, hogy hátul kenni lehetett. Na, itt az én időm, mentem, amit mertem, úgy jól parasztból, a kedvenc irányomban. Sikerült is menni egy 0:48.47-et.

Tomi is jól bevadult, Ő meg ment egy 0:48.48-at. 

Egyszer csak késztetést érzett, hogy a táj része legyen, így szép vigyázz ülésben megpihentek a CB-vel bukótérben. Így a motor végre teljesen nemzeti színeket öltött, a piros és a fehér mellé a zöld is beköltözött, fűcsomók formájában.. Szerencsére egy balosban történt, így a a kipuff nem károsodott. Nézzük a jó oldalát :DDD

A blokkvédő fedél  lyukadt ki, a kormány görbült el, és a lábtartó lett fele olyan hosszú és kellően hegyes :D Mikor ezt írom addigra Erik már be is foltozta a kupakot, innen is köszi!!

.Az egyik pályabíró srác gálánsan felajánlotta a segítségét, a boxban kaptunk sűrített levegőt kifújni a port+füvet, meg adott egy erőkart, azzal visszahúztuk a kormányt is.

Tettem fel egy új lábtartót, kicsit egyengettünk a váltókaron, aztán húztunk is tovább.  Kezdett egyre elviselhetetlenebb lenni a meleg, meg fáradtam is, a további köridő hajhászást berekesztettem, próbáltam szép egyforma köröket menni úgy, hogy figyelek a következőkre:

ne szorítsam a kormányt

használjam a felsőtestem

térddel húzzam a tankot

ne bambuljak magam elé

Amíg egy jó 80%-on megyek, addig minden oké, felette nem igazán. Gyakoroltam a kanyarba mélyen befékezést -(trail braking), az egyre jobban ment.  Aztán ahogy közeledett az esti menet, összetalálkozunk egy ismerős versenyzővel. Valami rettenetes TM verseny supermotoval volt, szépen szórta vele a 0:42-es köröket, öröm volt nézni. Egy kis srác is volt fent egy  4t 125-ös 17 collos kerekű  versenymotorral, viszonylag nagy forgalomban sikerült egy kört mögötte maradnom, tök jó volt. Aztán persze elhúzott, van aki tud előzni, én még mindig hordozok némi fejlesztési potenciált. Élvezkedtünk még egy darabig, egyre hosszabb szünetekkel, aztán 6 kor elcsomagoltuk magunkat. Közben beérkezett mindenki az estire, áldottam az eszem, hogy nem arra jöttünk, olyan volt a pálya, mint egy nagy ringlispíl, amin két méterenként tele van motorral.

Ja, odajött egy srác, megdicsérte a Cb-t, említette, hogy gondolkozott, hogy vesz egy angol kupás gépet. Bíztattam, hogy menjen vele egyet nyugodtan, de nem állt kötélnek. Dumálgattuk, hogy itthon nem jött át ez a dolog, pedig költséghatékony és hatalmas buli.

Közben kiderült, csak el kell búcsúzni az oldalsztender adta praktikumtól. Erik hívta fel a figyelmünket, hogy bizony itt aljmagassági problémák adódtak.  

Ott a spicctől 2 centire balra, az a sztender füle. Valószínűleg az ért le a a kanyarban (ott kifele dől az aszfalt), és az rúgta ki a hátsó kereket. Na sebaj, van elég emelőm. A konzolon is van még hely magasabbra tenni a lábtartókat, lesz itt fúrás-faragás. 

Úgy döntöttem, legközelebb megpróbálom az euroringet, már nagyon várom.

Be kellene nézni 1:30 alá. 

Végre, eljött a nap, amit annyira vártam.

Előző héten megneszeltem, hogy nyitva van Kakucs. Atti iziben ki is ment örömködni, megtudakolta, mi-merre, lehet-e vinni kísérőt, stb. Kinéztük a szerdát a pályanaptárban, összetrombitáltam a baráti-haveri kört, úgyhogy a 8-as kapunyitás már ott talált minket a pályán. Atti hozta az új szerzeményét, az RR-t, volt még egy sarokban talált F2-es CBR, egy R6, meg az én kis CB-m. Gyorsan beöltöztünk, aztán megkezdtük (megkezdtem) a  lábujjhegyezést. A pályán még akadtak nedves foltok egy-egy sarokban, senki nem most akarta megdönteni az egyéni pályacsúcsát. Lejöttem egy 10 kör után, aztán Tomit gyorsan felküldtem, hogy próbálja ki. Nagyon kíváncsi voltam, másnak is annyira tetszik-e, mint nekem. Kiálltam nézni, az első körökben szépen nyugiban körözött, aztán adott neki rendesen. Mikor lejött, annyit mondott:

- Komám, akkor most építünk egy ilyet nekem is!!

  Hibátlan idő volt, egyenletesen felhős, kicsit szeles, de nem hideg, nem meleg. Atti nagyon hamar összekopott a Cibberével, szép tempót ment vel,  az idomos motorok amúgy is gyorsnak néznek ki állva is :D

. Még a tavasz folyamán hallgattam egy rádióműsort egy fiatal bsbk versenyzővel, Ryan Vickerssel. Ő a krossz felől ment a gyorsaságiba, cb500-zal kezdte, és egyből második is lett év végén az angol bajnokságban. Ott átlag 70 (hetven) induló van egy futamon, sokszor csoportbontással, mert a rövidebb pályákon nem férnek el.  Elmondta, imádta a CB-t, mert igazi funbikei. Nagyon egyszerű, semmit nem tudsz változtatni, akárhova mész, a motorod ugyanaz. Nem kavarodsz bele a beállításokba. Neked kell kitalálni, mit tegyél, hogy lehetsz gyorsabb. Elég nehéz , hogy stabilan feküdjön a kanyarokban. Szóval hatalmas buli, próbálja ki mindenki. Jótanácsként még azzal zárta a kérdéskört: „and do the laps, the laps, the laps”  vagyis körözz, amennyit csak tudsz, a tempó majd megjön.  Ezt próbáltam megfogadni, nem leszivatni minden erőmet,  hanem okosan beosztva, kb hasonló tempós meneteket nyomatva. Figyelni a testhelyzetre, hova nézek, mennyire ülök ki.  Az idei fő cél az előzés kifejlesztése lesz. Ha egy mód van rá, a pályán csak kívülről előzök. Ha el találnám sokallni, akkor szépen kicsúszok, nem viszek magammal senkit. Emiatt sokszor körökig várok a tiszta helyzetre, ahelyett, hogy mint gyakorlott pesti sofőr, bepajszerolnám magam a nem létező helyre is. Na, az kiderült, hogy mások sokkal bátrabban húznak be az előzendők mellé, és mégsem tűnnek agresszívnak, vagy „beijesztősnek”.

No, legyen még kép :)

Közben folyamatosan érkeztek a motorok, kisbuszok, utánfutók, 11-re úgy megteltünk, mint a déli busz. Szerencsére addigra fáradtunk is annyira, hogy ne akarjunk egyfolytában menni, mert akkora motorvonatok alakultak ki, hogy egy értelmezhető kört nem lehetett menni, mert egyfolytában utolértél valakit vagy inkább valakiket. Egy kolléga volt kint hétvégén azóta a hétvégén, azt mondta, csoportbontás volt. Nem csodálkozom, jobb lesz az úgy. Váltogattuk a CB-t, nem volt ideje kihűlni, a gumi is finom meleg maradt. Atti volt olyan úr kölcsönadta az új gopro 360 kameráját, sőt utána még meg is vágta, Erik meg összerakta a drónos felvételeivel.

Szerintem nagyon páva lett, respekt nekik!

Lássuk akkor Tomit, amint levadássza a superbike-ok nagy többségét.

Jól keni neki, mi? Közben Erik is ment vele, aki a 2 méter feletti magassága ellenére is kényelmesnek találta.

Az SBS dual carbon betét szimpatikus lett, jól vizsgázott. Az első rugó is szépen teszi a dolgát, nem bólint akkorákat, mint ezelőtt, habár lehetne még keményíteni a csillapításon. Az angol népek kivétel nélkül 20w-s olajjal mennek, lehet, hogy teszek egy próbát, nem tart semmiből kifűzni az elejét. Előbb megvárom, hogy megérkezzenek az új rugóstagok, aztán majd akkor meglátom, hogy mit művelnek együtt. 

A télen szerzett szerkót nem is mutattam. Az exoskeletonos Büse csizma állati kényelmes:

Az év vétele ez a haverom által aukción vett készletből származó Alpinestars sp2 kesztyű. 3000 forintért

Ja, és elkopott a shoxos térdkoptató 4 szezon után. De volt mér tartalék :)

Mi lehúztuk a rolót 1-kor, a többiek még maradtak délutánig.

Nagyon fincsi nap volt, mindenki talpon maradt közülünk,  végeredményként 3 napig tejbe tökként vigyorgás és rettenetes izomláz jutott osztályrészünkül :D