Nyakunkon az év vége, hullanak a levelek, ólomszürke az ég. A CB csendben várja, hogy szétvagdaljam a leömlőjét, lecseréljem az olajat, a hűtőközeget, összeszinkronizáljam a két karburátorát. Leveszem a másodlagos levegőrendszert is, végül is csak 3 éve tervezem. A leömlő vagdalást a GBP árfolyam,  és a jobbra döntés egyre sürgető igénye együttesen hívták életre. Jobbra ugyanis nagyon hamar léér a kettes henger könyöke, így nem tudok abban az irányban rendes tempót menni. Van egy aranykezű mester, aki olyan rozsdamentes leömlőket rittyent, hogy szem nem marad szárazon, de a 150 fontos ár nekem már messze túlmutat az ingerküszöbön, és akkor még nem postázta, nem vámolták meg. Az angol srácok segítettek, a gyárit is át lehet alakítani, kell hozzá egy hasonló aranykezű hegesztő, meg egy jó flex. Ebből mindkettőből tudok egyet-egyet felmutatni, már csak azt azon a szűk időablakon kell behajítani a féltéglát, amikor rá is ér. Nyomasztani már nyomasztom :) . Jött még nem tervezett meló is, a tavaly az Obiból szerzett selyemfényű hőálló fekete máz, amivel lefújtam a motorfedeleket, hatalmas öngól lett. A hőt remekül állja, a benzint semennyire. Most van két magyar vizsla mintázatú motorfedelem. Ritka ronda. Írok egy föstékes  listát, megveszem a remekül bevált VeryWell festéket. Azzal fújtam az idomokat, a tankot, meg a BMW első motorfedelét is, azokat nem bántja a benzin. Mellék projektként kicsit megfrissítjük a krosszgépünk kinézetét is, majd csinálok arról is egy poszt. Tomi is épp áthozta a JPS karbijait, mert valamiért mindig belémtolat az egyenesekben, kiváncsi leszek, mit találok benne.

Idén történt még egy említésre méltó esemény, egy délután erejéig össze tudtunk jönni a 4 CB-vel a pályára.

Páratlan érzés volt, szinte el sem hittem.  Néztem ott a motorokat, és arra gondoltam, milyen nagyszerű, hogy a hülyeség ragadós.  Miután mindenki belerázódott a tempóba, párszor tudtunk egész hosszan vonatozni egymás mögött, tisztára úgy nézhettünk ki, mint valami versenybrigád :D Megnéztem/hallgattam volna az attrakciót kívülről is, de video sajnos nem készült rólunk. Mikor edzőbának nagy lelkesen elküldtem a 4 CB-ről a képet, és megkaptam a „játékmotorok a bohócpályán” választ, csak nagyon soká tudtam abbahagyni a röhögést. Ami viszont tényleg feltette az I-re a pontot, hogy az akkor még utolsónak hitt felmenetelben sikerült egy 0.47.10-et mennem.  Éreztem, fáradt vagyok, mint a dög.....de....de...

DE!!

Nehogy már szottyos 1/10-en múljon, hogy ne lássak 46-tal kezdődő időt. Kifújtam magam, ledöntöttem a maradék vizemet, aztán kimentem az utolsó utáni menetre. Verettem, mint aki vért ivott. :D Ment egy olyan kört, hogy minden porcikámban éreztem, ez nem maszatolás volt, ezt biza odatettem. Jók voltak az ívek, időben gyorsítottam, olyan későn fékeztem, ahogy csak tudtam. Aztán a sikán kimenetén megjött egy supermoto a külső íven. Tudtam, itt az én időm. Nem volt sokkal gyorsabb, de adott még annyi plusz adrenalint, hogy két körön keresztül, tűzszerészként koncentrálva rajta tudtam maradni. Aztán egy féktávon előzés jobban jött ki neki, én leszakadtam, abban a pillanatban el is szállt minden koncentráló képességem. Mentem két lazítós levezető kört, és legurultam. Amikor megláttam a 46.9-et chronon, majdnem megskalpoltam magam, úgy vigyorogtam.

Gyorsan feltoltam a motort a trélerre, nehogy még egyszer felmenjek, a francnak van kedve futóművet egyengetni télen :) . A pályazeszont ezzel lezártnak tekintettem, fenti fejlesztések folyamatban. A végére még csináltunk egy huszárvágást, Tomivel felerőszakoltunk két CB-t a kis Lisz 300-as utánfutómra. Személyi sérülés nem történt.

A triálszezon úgy indult, ahogy ez szezonnak indulni kell. Illetve majdnem. Elhatároztam, hogy megszépítem a gépet, meg zavart a csörgő dugattyú is. Vettem egy felső tömítésszettet, egy gyári csapszeggel és tűgörgővel egyetemben. Nagy pacsi a Yamahának, egy  36 éve nem gyártott motorhoz gyári alkatrész 6 nap alatt megjön.  Egyik este feltűrtem az ingujjam, és 1 bő óra alatt elbontottam az egész motort.

A váz a Ten-Line kft-hez vándorolt, pár nap alatt lehomokozták. Nem akartam leszintereztetni, egyrészt az javíthatatlan, másrészt nem is olyan tartós, harmadrészt a hőkezeléstől kilágyulnak a benne levő csapágyak. Pénteken átvettem a  vázat, elterítettem munka után a garázsban egy festőfóliát, 2 réteg alapozóra elhelyeztem 3 réteg festéket. Ez elvolt ott hétvégén a finom melegben. Bifóráfter:

Aztán lehúztam a hengert, hengerfejet. A gyári hónolási nyomok még mindig szépen látszanak. 4 éve is így nézett ki. Ahhoz képest, hogy gyári versenymotorként a Yamaha 24 üzemóránként dugócserét ír elő….ez még mindig a gyári alapméretes. Gyermeket rávettem, hogy némi baksis fejében segítsen, így 1.5ra alatt kész lettünk a komplett motorral.  

Tisztára, mint '88-ban :D

Egész télen meg tavasszal gyakoroltam, ha többet nem is, legalább 3x egy héten, legalább egy 20 percet alkalmanként. A melóhelyen mindig van kivágott rönk, unicity elem, sitt, stb, munka előtt után egy kis 2T szag sosem árt.  Az első versenynap reggelén kimentem az erkélyre összeszedni pár cuccom. 3 fok volt, enyhe szél vágott keresztül a vastag pulcsin, az áthatolhatatlannak látszó szürkésfehér felhőtakaró ugyanazt suttogta, mint a mentők szóvivője, Pál:

 Maradj otthon! 

Egy kicsit az eső is szemerkélt. Bingo! Bepakoltam a kocsiba, ellenőriztem mindent, majd nagy lendülettel elindultam. Szólt valami német podcast, a lefújószelep egészséges tüsszögéssel köszöntötte a korán kelőket a Váci úton, tudtam, soha ilyen formában még nem voltam, de én mégis úgy éreztem magam, mint akit vizes kötéllel vernek. Kiérve Sárisápra egy kicsivel erősebb szél várt, meg 2 fok. A pálya nem volt menthetetlenül sáros, csak néhol. Mi baj lehet, majd a szikla tapad. :) Hamar átmentem a gépátvételen, aztán felmásztam a pályára bejárni a szekciókat. Volt belőle már ismerős, csak nehezítésekkel, meg sok új is. Közben Werner csatlakozott hozzám, kb átbeszéltük, mit hogy kéne csinálni, de tudtam, részben felesleges. Az elején úgyis annyira izgulok, hogy majd AS szabvány szerinti megoldás lesz. Ahogy Sikerül. Rengetegen álltak rajthoz aznap, én meg már annyi rutint szerezte, hogy ezúttal nem kapkodtam. Odaálltam az adott szekcióhoz, végignéztem, hogy, ki milyen nyomon megy ki, hol hibázik bele, még besétáltam a pályát. Aztán nekimentem. A harmadikon szereztem egy pontot. A negyediken, amit még soha az életben nem sikerült hiba nélkül teljesíteni, behúztam egy ötöst, az utolsó 50 centin téptem el a szalagot….felröhögtem, és egyben le is lazítottam, itt megint max élményeket fogok szerezni, feltéve, ha nem fagyok ide.  Aztán meglepetésemre, a következő szekciók pont nélkül sikerültek, az első kört 6 hibával zártam. Közben telt az idő, fújt a szél, elállt a ködszitálás. A pálya pedig érezhetően kezdett száradni. A második körben kisebb csoda történt, megcsináltam mind a 7 szekciót nullásra. Ennek annyira örültem, hogy onnantól kezdve az sem érdekelt volna, ha utolsó leszek. Megérte gyakorolni, ezt mondták mindig a veteránok is, hogy ezt vagy csinálod rendszeresen, vagy kijössz a kondiból, meg a gyakorlatból is.  Jóllakott napközis vigyorral a fejemen adtam le a pontozólapt, a Yamahát odatámasztottam az egyik oszlopnak, aztán nekiálltam betermelni egy hatalmas lángost, mivel a lefújásig még volt két óra, és ha nekigurulsz, fél órán belül megvagy mind a 7 pályával.  Közben Hullé Gabi cimborám is beért, láttam nagyon számolja a pontokat.

 –Te?! Te második vagy??? -kérdezte. Mondtam, nem hiszem, biztos elírás. :D  Szénhidráttal telített fényes hangulatban ugrottam neki a 3. körnek. Ezúttal is ment szépen minden. Az utolsó előtti szekcióban elkottáztam a vizes részt. Túl lassan mentem bele, az első kereket már nem tudtam kipattogtatni a mocsárból, úgyhogy lett egy pontom. Na, gondoltam, ez se szégyen, ahogy a pontállásra pillantottam, kizárt, hogy ne legyek dobogós. Gabi meg Lajos tuti lemosnak már megint, de hát jobbaktól nem szégyen kikapni, Wernernek sokkal több pontja volt, mint nekem, Alfred, az osztrák vendégművész meg egy ólomszürke és ólomnehéz ’52-es Nortont hozott, ami ezen a szűk, sáros pályán felért az öngyilkossággal. Beérkezéskor leadtam a lapot, épp egy fél liter teát döntöttem magamba, mikor csapattársaim már lázasan matekoztak a tábla előtt. Közeledek feléjük, ez mormogják:

- Elvert minket bazzeg, mondjuk, téged jobban :D

  Náluk szerintem csak én voltam jobban meglepődve. Életemben először állhattam dobogóra, akkor meg egyből legfelülre.

A második versenyünk már nem volt ilyen fényes, ott szakadt az eső, Nógrádsipek pedig egy elég sáros pályává változott. Azt hiszem sokat elmond a körülményekről, hogy az első kör harmadik szekcióján le kellett vennem az első sárvédőm, mert a törekes sártól nem forgott az első kerekem. Látjátok, csak a hülyék restaurálnak triálmotort.

Kicsit megtörve, halálosan szétázva 4. lettem. Csúsztam el balra, csúsztam el jobbra, csúsztam le hátra fele, löktem fel a motor a levegőből a lejtő tetejére, tévesztettem pályát 3x. A hangulat, mint mindig, most is családias volt, bár az első nap kevesen indultak. Én meg a második nap nem indultam, mert családi  program lett. Aztán a következő hétvégén sem értem rá, majd az augusztus 20-i hetévégén sem, ezzel egyből off lett 5 versenynap. Utána a Keszthely elmaradt, úgyhogy 4 lettem a bajnokságban is. Jövőre azt találtam ki, nekimegyek pár versenynek napi licenccel, aztán majd lesz ami lesz :D

Közben Jézuska hozott még valamit....

Így karácsony és új év között kívánok mindenkinek békés, örömteli, eseménydús jövő évet, 300 forintos eurot, jóidőt, egészséget.