Kedves látogatók!
Billentyűt ragadtam, ez az első blogom kéretik a tartalomfogyasztás során figyelembe venni. Magyamról annyit, mióta az eszemet tudom, motorozni akartam. Így a 30-as éveim közepére úgy érzem odaértem valahova az én kis motoros mennyországomba, de a kulcs az legalább is a kezemben. Van túrázós motorunk, amit új kora óta nyüstölünk, van egy öreg triálgép is itthon, és idén lett hosszas tépelődés, kalandozás után egy pályamotor is. Illetve egy motor, amiből az lesz. Ez blog a nézelődés, tépelődés, beszerzés és a saját kezű építés örömeiről szól. És remélhetőleg a sok- sok térdelős,könyöklős,vigyorgós kép publikálásáról.
Kezdjük az elején. Először is köszönet illeti drága Feleségem, hogy elviseli az ilyen jellegű szenvedélyeimet J A történet szereplői valós személyek, általam elnevezve, amolyan Mi6 módra. A téma egyik kulcsfigurája K. Ő rántott bele ebbe a pályamotorozás feliratú feneketlen kútba pár éve, azóta is ott kapálózok boldogan. Egy darabig utcai géppel ment Ő is, majd vett egy olyat, ami valóban oda van építve. Volt olyan Úr, odaadta egy fél napra. Valahol ott vesztem el. Azok a dőlésszögek, féktávok, kigyorsítások, amiket utcán még az sem tapasztalhat meg, akinek 1-es szintre van tekerve az életösztön potmétere. Utána kipróbálva a sajátomat is, majdnem sóderágy lett a vége. De fura, nem fékez, bólogat folyamatosan karcol….brrrrr. Kis pályákra jártam csak a sajátommal, ami amúgy egy naked Bandit 1.2 . Kakucs sokszor, Euroring kevesebbszer. Aztán van a másik barátom Té. Ő tavaly télen vett egy elég szigorúan megépített öreg Hondát. Harcoltunk a motorral nem keveset, hogy teljesen penge legyen, tavaszra végül az lett. K- aki akkorra már hardcore csávóként örök bérletes volt a Hring gyors csoportjában-, megszánt, és adott rá egy pár még használható slicket. Telipofás vigyorral ringezgettük végig 2018-at, aztán mindenféle- esetünkben lényegtelen- okok miatt a motor eladódott. Az összeg, amennyiért elment, nevetséges volt, nagyon agyaltam rajta, hogy megvegyem-e. Vágytam valami kicsit újabbra/könnyebbre , aztán mire kitaláltam, csak jó lesz az, már vígan húzta az új gazdi egy malaclopós futóval. Az esélytelenek nyugalmával vadászgattam, a kínálat aljának aljáról. K folyamatosan a minél frissebb motorokra kapacitált, én vadul az osztrák piacot néztem, hátha találok valami tinédzser pályagépet, amihez jár rengeteg számomra felesleges alkatrész, amit majd jól eladok költségcsökkentés címén. Aztán majdnem lett egy Svájcból. Ott az lett volna a szépség, hogy a csodásan felkészített pályamotor mellé kaptam volna egy motorhibás utcai ugyanolyat. Amiből itthon szépen kitermeltem volna a komplett vételárat. Abból sajnos nem lett semmi, inkorrektség arrafele is lakozik a népekben, ezúton is köszönöm a próbálkozást a kinti intézőmnek.
Közben ment a vívódás: Vegyek egy dedikált, kész pályagépet, aminek csak húzni kell?? Vagy építsek én? Az összes elérhető irodalom az előző irányába terelt. Amit te csinálsz, az mindenképp sokkal drágább lesz, mint egy kész. Munkát nem számolva. Aztán elkezdtem gondolkozni. Oké, megadom, olcsóbb, egyszerűbb. De mióta lehet pályagép? Mennyi van még neki hátra? Milyen tákolások várhatóak rajta? Té motorján például olyan szintű elektronikai tákolások voltak, hogy Csíkszem kománk, az amperek felkent vadásza is csak a feje tetejét fényesítette a tenyerével, mikor meglátta.
Még lett pár lukra futásom Ausztriában, de közben körvonalazódott valami a fejemben.
Az utolsó kakucsi napon kint volt Chrobák Jani meg számos kis Padavanja. Esett az eső, miközben várakoztunk a száradásra, beszélgetni kezdtünk az egyik apukával, akiről kiderült, MZ-vel versenyez, meg R3-ban. MZ-vel első 3-ban van évek óta. Kérdezgettem az időkről, és meglepően hallottam, hogy az általam ismert pályákon bőven tudja az R3-mal az „űridő” kategóriát. De az MZ-t sem tudnám befogni. Felidéztem a köröket K motorján, vagy a CBR-en és nem nagyon láttam, hogy tudnék- illetve mernék- valaha is annál 10 (igen, tíz) másodperccel hamarabb körbeérni bármivel. A Hringen ez inkább 20 másodperc. A saját utcaimmal évek óta nem gyorsultam semmit, ellenben már tövig kopott a lábtartó, karcos volt a sztender, a kipufogó vége is kezdett, éreztem, hamarosan közösen megmerülünk a sóderben, ha így folytatom. Szóval beindult a hangya, elég lenne valami egész kicsi, könnyű, kezes valami. Ugyanazon a pályanapon utcai sportgumikon ment előttem egy csávó gsxr125-tel, egyáltalán nem tartott fel a kanyarokban.
Aztán lassan tél lett, hó esett és jöttek az ünnepek. J
Folyamatosan csilingelt a Willhaben Suchagent, néztem a facebookos pályamotor csoportot, használtautót, képes motort. Az itthoni, felkészített pályamotorok normál áron hónapok alatt sem keltek el. A kintiek közül a jó vételek 1-3 napot töltöttek a neten. Közben rongyosra olvastam az angol és a német oldalakat, miből lehet jót építeni, mi az amire nem is gondolnál, mi a top 10 gazdaságos pályagép alap. Röviden a lista alsó fele: SV650, „steely” CBR600, CB500, Gsxr600, R6. SV-t már 1000 euro körül lehet találni, Sradot is, CBR-t alatta is. A CB500 szimpi, de drágábbak a PC25 CBR-nél. Az egyik angol topikban jött a legnagyobb megvilágosodás. Szabad fordításban, az ember annyit írt: A pályamotor lényege, hogy nem félted. Ha bevágódtok a murvába, csak megvonod a vállad. Nincs benne túl sok pénzed, nem csilli-villi. Ha félted, mindig lassú leszel.
Azt még a saját, meglehetősen szerény tapasztalatomból hozzátettem: Kell rá rendes fék, feszesebb futómű, tisztességes, az utcainál jóval nagyobb aljmagasság, meg normális sport/versenygumi. És akkor egyszer csak a Willhaben irányából fénysugár törte át a szürke égboltot: ott figyelt egy gyönyörű egy CB500-at. Nem volt egy darab papírja sem, de makulátlan gyári állapotban volt, 300 eurot kértek érte. Beugrott az előzőleg nézett oldal, ahol ez volt az egyik tuti filléres tipp. Fel az ebayre, komplett átépítő kitek, idomok, magasított lábtartók….hohóóó, csak zúgtak a fogaskerekek az agyamban, mint a pittinges váltó a banditokban . Kicsit utánanéztem, a briteknek Thundersport néven külön bajnoksága van a típusra. Ha a hülye angoloknak jó, akkor nekem pláne!! Ez elég páva, nem?
Ekkor beszippantott a Youtube pár órára, megnéztem pár onboard felvételt,versenyeket, építéseket, és tudtam, ez lesz az. Importáltam már több ilyen gépet, emlékeztem, milyen lelkesen húz, az archaikus futóműve ellenére milyen szépen csillapít, jó rajta az üléshelyzet, könnyű rá gumit szerezni, és ha mindent ledobálok róla, kb 140-150 kiló lesz. Lélekben elkezdtem levetkőztetni az osztrák CB-t, ha mindent eladok róla, kb 0-ban leszek, és lehet kezdeni szépen építkezni.
Szinte láttam magam:
Emeltem a telefont, túrtam elő a hirdetést…öööö….Verkauft, állt az ár helyén.
Ekkor eldöntöttem, én márpedig ezt az utat megpróbálom. Szűrögettem a CB-ket, nem volt kapás. Ez ment hetekig. Külföldit akartam venni, hogy az átírással, kivonással se kelljen vacakolni. Aztán valami egészen mást keresve a jófogáson beakadt valami. Ott volt egy fekete CB, 200-ért, egész gyárias állapotban. Hm hm, drága, de még mindig a legolcsóbb messze. Aztán olvasom a hirdetést, amiben ez állt: A kéknek nincs papírja, az 120 ezer. Hohohóóóó, milyen kék?? Görgettem a képeket és ott volt. Lámpa törve, műszerfal félben. Hátulja egyben. Fel a telefont, kedélyesen elbeszélgettünk. Kiderült, a srác alapvetően bont, de most pl 3 CB-ből gyárt egyet. A jelöltemről már lekerült a bukócső, meg a sztender, az eleje kicsit kajla, de indul szépen, nem füstöl, nem zörög. Így „as seen” állapotban egy százasért vihető, adásvételit kapok vele. Tenyérbe csaptunk a hanghullámokon át, majd ahogy elolvadt a hó jelentős része, mentem a motorért. Helyben beindítottuk, olyan szépen, Hondásan járt, nem füstölt. Észleltem pár apró hiányt, aztán felkötöztem a motorszállítómra, és megindultunk 80-nal az M7-en haza. Aki ezt az idióta sebességkorlátot kitalálta…
Otthon szépen biztonságba helyeztem, és csendben örömködtem magamban. Kicsit tologattam, helyezgettem, tervezgettem. Másnap nekiálltam. Volt minek. De ez a következő bejegyzés sztorija.
